2024. május 6. - Ivett, Frida

Gyengén vívunk

Vörös Zsuzsanna a 23., Gyenesei Leila pedig a 32. helyen áll két szám után a pekingi olimpia női öttusaversenyében.
2008. augusztus 22. péntek 07:36 - Hírextra
Mindkét magyar rosszul vívott, különösen a címvédő Vöröstől volt kevés a 15 győzelem/20 vereséges produkció és az érte járó 760 pont. Nem volt olyan szakasza a második számnak, amikor az egyéniben háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok elkapta volna a fonalat, legjobb esetben is csak egy-egyeket csinált, azaz az aktuális párban egyik ellenfele ellen nyert, a másiktól kikapott. Aztán becsúsztak duplavereségek is, ennek nyomán lett a produkció a vártnál lényegesen rosszabb.

Az újonc Gyeneseinek nem erőssége a vívás, így tőle nem is lehetett várni, hogy ebben a tusában kezdi meg a felzárkózást a 31. helyt érő lövészete után. A 13 győzelem és 22 vereség (712 pont) voltaképpen papírforma eredmény, ez azonban nem vigasztalta a magyar tábort, amely elviselt volna egy pozitív előjelű meglepetést.

A legjobban a német Lena Schönebornnak (28/7, 1072) ment a vívás, de nem maradt le sokkal mögötte a lett Jelena Rublevska (27/8, 1048). A harmadik helyen a cseh Lucie Grolichova és a kazah Galina Dolgusina (23/12, 952) zárt.

A négy éve ezüstérmes Rublevskának szüksége is volt az eredményes asszózásra, előzőleg ugyanis, a lövészetben 200 büntetőpontot kapott, mivel a fegyvere nem felelt meg mindenben az előírásoknak.

Az állás két szám után:
1. Lena Schöneborn (német) 2132 pont
2. Aja Medani (egyiptomi) 2072
3. Anasztaszija Szamuszevics (fehérorosz) 2036
4. Heather Fell (brit) 2036
5. Paulina Boenisz (lengyel) 2036
6. Tatyjana Muratova (orosz)2012
...23. Vörös Zsuzsanna 1880
...32. Gyenesei Leila 1700

Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását