A vállalatok az alapelveknek megfelelően saját maguk dolgozhatták ki éves terveiket, az árrendszer és a piac azonban továbbra is központi irányítás alatt állt.

A kísérlet, mint neve is mutatta, csak a gazdasági mechanizmus reformja volt, a gazdaságpolitika céljainak felülvizsgálata nem történt meg.

Ellenkezőleg, a pártvezetés kimondta, hogy a gazdaságpolitika helyes, csak a célok megvalósítására szolgáló eszközökön, módszereken kell javítani.

A forint nem volt konvertibilis, a mesterségesen kialakított devizaszorzók nem voltak alkalmasak a külföldi és belföldi árak összehasonlítására, a termelés gazdaságosságának mérésére.

A vállalatoknál azonban több pénzeszköz maradt, és felhasználásuk szabadabbá vált, aminek következtében a jó vállalatoknál korábban elképzelhetetlenül magas prémiumokat és jutalmakat lehetett kifizetni.

Ez heves ellenérzést keltett a pártvezetőség dogmatikus szárnyában, amely a szocialista rendszer alapjainak aláaknázásával vádolta a reformereket. A dogmatikusok erőteljes támogatásra találtak a Szovjetunióban és a legtöbb szocialista országban is.

Az 1970-es évek elejére a reform kifulladt, a gazdaság alapvető rendszerbéli problémáit az új mechanizmus bevezetésével nem lehetett megoldani. Az újbóli központosítást az 1973-as olajválság és az azt követő recesszió hatásai is tovább erősítették. A reform iránt elkötelezett politikai vezetőket 1974-ben leváltották.