Életmód

A fűszerek tehetnek róla

A diabéteszes embereknek érdemes fűszerezniük ételeiket, legalábbis akkor, ha amerikai kutatók laboratóriumi eredményei emberekre is érvényesek.

A Georgiai Egyetem kutatói megállapították, hogy laboratóriumi körülmények között különböző gyógynövények és fűszerek – például a fahéj, szegfűszeg, zsálya és rozmaring – akadályozzák azt az érkárosító folyamatot, melyet a magas vércukorszint okoz.

Emelkedett vércukorszint esetén úgynevezett AGE-vegyületek képződnek, melyek gyulladást és szövetkárosodást okoznak az erekben. Ez az artériák eltömődéséhez, végső soron szívbetegségekhez vezet. Az AGE a késői glikációs végtermékek elnevezés angol betűszava, főként erősen sült ételekből kerülnek a szervezetbe e vegyületcsoport anyagai. Petricsészékben azonban több fűszernövény sikeresen akadályozta meg az AGE-vegyületek képződését – közölte James L. Hargrove kutatócsoportja a Journal of Medicinal Food című szaklapban.

Azt még meg kell vizsgálniuk a kutatóknak, hogy az emberi szervezetben is ugyanez történik-e. Addig is senkinek sem fog megártani, ha kicsit jobban fűszerezi ételeit, különösen só helyett alkalmazva – véli Hargrove.

Úgy tűnik, hogy a fűszernövények AGE-vegyületek elleni hatása olyan növényi antioxidánsoktól származik, mint a fenolok, melyek nagy koncentrációban voltak jelen a kutatók által használt, a helyi szupermarketben beszerzett, szárított fűszernövényekben.

A fűszerek fenoltartalmát tekintve a fahéj, a szegfűszeg és a jamaikai szegfűbors végzett az élen és ugyanezen fűszerek gátolták legeredményesebben az AGE-vegyületek képződését is. A leghatékonyabb növények közé tartozott még a zsálya, majoránna, tárkony és a rozmaring is.
A gyógynövények és a fűszerek a legkoncentráltabb antioxidánsok étrendünkben – tette hozzá Hargrove. A fahéj például akár százszor több "antioxidáns-erővel" rendelkezik egységnyi tömegét tekintve, mint a szintén jó hatású, nyers bogyósgyümölcsök.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.