2024. április 18. - Andrea, Ilma

Az olaszok elutasították

Az olasz olimpiai csapat vezetői és játékosai elutasították azokat a felhívásokat, amelyek olasz jobboldali politikusoktól hangzottak el a pénteki megnyitó bojkottálására.
2008. augusztus 6. szerda 10:09 - Hírextra
"Felvonulunk, nem kívánunk politikai állásfoglalásokat tenni. Itt vagyunk és megfelelő módon képviseljük hazánkat" - szögezte le Raffaele Pagnozzi csapatvezető, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) főtitkára.

Manuela Di Centa, síelő olimpiai bajnoknő, a NOB tagja, parlamenti képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy "a sport ereje és a szépsége éppen abban van, hogy mindig képes túlmenni a politikán. Az olimpia a béke építését és a népek egyesítését szolgálja. A legszebb dolog a világon látni a világ fiataljait együtt, hit és politikai nézetekre való különbség nélkül".

Hasonlóképpen a részvétel mellett foglaltak állást maguk a sportolók is, köztük a harmadik olimpiáján részt vevő röplabdázó, Francesca Piccinini is. "Olyan izgalommal készülök most is, mintha az első olimpiám lenne: óriási érzelmi töltést ad egy nyitóünnepség."

A vitát az váltotta ki, hogy előbb Maurizio Gasparroni, a kormányzó Szabadság Népe (PdL) szenátusi csoportjának vezetője, majd Giorgia Meloni ifjúsági miniszter, a szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség (AN) képviselője is arra szólított fel, hogy az olasz olimpiai csapat ne vegyen részt a nyitógálán a kínai emberi jogsértések miatt.

A felvetés magában a kormányban sem aratott egyöntetű tetszést. Gianfranco Fini, a képviselőház elnöke határozottan elutasította, míg Umberto Bossi reformügyi miniszter úgy vélekedett: ha már Olaszország ott lesz az olimpián, képmutatás lenne bojkottálni a nyitóünnepélyt.

Olasz sajtóértesülések szerint Silvio Berlusconi miniszterelnök külön utasította Franco Frattini külügyminisztert, hogy foglaljon egyértelműen állásfoglalást az ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását