2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fidesz: rendőri zaklatás politikai megrendelésre

Politikai utasításra rendőri zaklatásnak vannak kitéve ellenzéki politikusok - mondta Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten.
2008. július 31. csütörtök 19:48 - Hírextra
Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke sajtótájékoztatóján két esetet is említett, amelyek véleménye szerint felvetik a politikai megrendelésre történő rendőri zaklatás gyanúját.

Az egyik Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége igazgatójának június 11-ei sajtótájékoztatója, ahol a politikust - aki egyúttal fideszes választókerületi elnök is - igazoltatták a rendőrök, a másik a Fidelitas csütörtöki sajtótájékoztatója, ahol a Fidesz sajtóosztályának munkatársával történt meg ugyanez.

A két eset kapcsán Balog Zoltán és Szijjártó Péter, a Fidesz-frakció szóvivője Draskovics Tibor igazságügy-miniszterhez intézett kérdést, amelyre írásbeli választ várnak.

"Ezek az esetek világosan mutatják, hogy a hatalom meg akar félemlíteni mindenkit, aki fel meri emelni a hangját a kormánnyal szemben" - fogalmazott írásbeli kérdésében Balog Zoltán. A fideszes politikus sajtótájékoztatóján felidézte azt is, hogy Budai Gyulát június 11-i sajtótájékoztatója kapcsán először gyülekezési joggal való visszaélés miatt 40 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a rendőrség, majd pedig országgyűlési képviselői mentelmi jogára hivatkozva visszavonta a határozatot, holott Budai Gyula nem parlamenti képviselő.

Milyen alapossággal folyik az eljárás, ha a rendőrség még a parlamenti képviselőket sem tudja számon tartani? - vetette fel az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, aki leszögezte: a sajtótájékoztató nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá.

A fideszes politikus szerint ezek a rendőri lépések a kormányt bíráló ellenzék megfélemlítésére irányulnak, elfogadhatatlanok, és a demokráciával, jogállammal összeegyeztethetetlenek.
Kínos lenne, ha a rendőrség azt közölné, hogy véletlenül jelentek meg az ellenzéki sajtótájékoztatókon, ennél már csak az lenne kínosabb, ha kiderülne, hogy politikai utasításra - jegyezte meg Balog Zoltán, aki tudni szeretné azt is, hogy ki az, aki a háttérből politikai utasításokat ad a rendőrségnek, valamiféle kommunikációs stratégia jegyében.

Gusztos Péter, az SZDSZ parlamenti frakcióvezető-helyettese, a párt ügyvivője az MTI-vel közölte: arra kérik az igazságügyi és rendészeti minisztert és az országos rendőrfőkapitányt, dolgozzon és érvényesítsen egy olyan eljárási rendet, amely kizárja, hogy egy sajtótájékoztatót rendőrségi intézkedés zavarjon meg.

Mint mondta, tiltakoznak az eljárás ellen, tűrhetetlennek tartják, mivel korlátozhatja a politikai véleménynyilvánítását. Nem fordulhat elő, hogy a pártjuk véleményét sajtótájékoztatón ismertető politikusokat rendőrségi "vegzatúra" érjen - közölte.

A politikus kitért arra, hogy korábban őt magát is igazoltatták sajtótájékoztatón, és eljárást is indítottak ellene. Hozzátette: az eljárást az után indították, hogy a Magyar Rádió épülete előtt sajtótájékoztatón tiltakoztak az ellen, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként a Vasárnapi Újság című műsor szerkesztőségébe látogatott. Elmondta: az eljárás nem sokkal később megszűnt, mert tisztázódott az ügy.

A másik eset az volt - folytatta Gusztos Péter - , amikor Grespik László irodája előtt tiltakoztak az ellen, hogy kinevezték őt a Fővárosi Közigazgatási Hivatal élére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Fidelitas sajtótájékoztatója kapcsán azt közölte: nem sokkal fél 11 előtt egy arra járó rendőr észlelte, hogy a Ferdinánd hídon több személy transzparensekkel gyülekezik.

Hozzátették: a rendőr nem utasításra, hanem önállóan, saját hatáskörében eljárva a helyszínre ment, és tájékozódott arról, hogy milyen rendezvényről van szó, ki a rendezvény szervezője, illetve az várhatóan meddig tart.

"Megállapította, hogy a szóban forgó rendezvény közterületen tartott sajtótájékoztató, amely nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá" - szögezte le a rendőrség. A tájékoztatás szerint rendőri intézkedésre nem került sor. Tudatták: "a BRFK a jövőben sem intézkedik közterületen tartott sajtótájékoztatók esetében, hiszen azok nem tartoznak a gyülekezési törvény hatálya alá, így annak megtartását nem kell bejelenteni a rendőrségen".

Budai Gyula esetében a rendőrség visszavonta a határozatot a "képviselő mentelmi joga" miatt, majd miután kiderült, hogy a politikus nem országgyűlési képviselő, az Országos Rendőr-főkapitányság szerda este elrendelte az ügy felülvizsgálatát, megállapította, hogy a közterületen megtartott sajtótájékoztatók nem esnek a gyülekezési törvény hatálya alá, így kezdeményezte az eljárás megszüntetését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását