A politikai elittel, így az MSZP-vel szemben is több éles kritikát fogalmaztak meg a közelmúltban. Így a Társadalompolitikai tagozat, Komáromi István pécsi alapszervezeti titkár, és Ön is. Milyen a hangulat az MSZP-n belül?

Nem találkoztam még a kritikusokkal, csak a saját álláspontomról szoktam beszélni. 1990 óta a párt már többször is meg tudott újulni, képes volt a változtatásra. Ez most sincs másként: az MSZP-nek győzni kell, az MSZP képes erre.

Ezek szerint Ön most is optimista.

Muszáj nyerni, ez nem optimizmus kérdése. Annyiban lehetek optimista, hogy sosem hazudok, mindig a valóságot próbálom nézni. Szerintem ez az igazi optimizmus: szembe kell nézni a tényekkel, nem rózsaszín világot hazudni magunknak.

Egy korábbi interjújában az SZDSZ-ről szólva elmondta, hogy bebetonozták az alkotmányjogi helyzetet, ami azt jelenti, hogy kisebbségben nem lehet kormányt buktatni. Ön például megbuktatná Gyurcsány Ferencet?

Nem azt mondtam, hogy nem lehet kormányt buktatni. Az SZDSZ-t meg végképp nem minősítettem. Miután kisebbségi kormányzás jött létre, alkotmányjogilag sincs lehetőség a változtatásra. Ez tény. Ezért teljesen világos, hogy a mostani kormánnyal kell sikeresen kormányozni.

Gyurcsány Ferenccel az élén.

Természetesen Gyurcsány Ferenccel. Még egyszer mondom: akkor sem lehetne váltani, ha valaki ezt mindennél jobban akarja. Ez a kényszerpálya jött létre, ezt mondtam korábban is. Adott egy kisebbségi kormány, aminek meg kell próbálni jól kormányozni 2010-ig. Eredményesen, kiszámíthatóan - nem érdemes máson gondolkozni, mert nincs más lehetőség.

Erről a kényszerpályáról abban az esetben le lehet térni, ha a konstruktív bizalmatlansági indítványt keresztül tudják vinni a parlamenten.

Az az MSZP-től független eset.

Tehát Önök nem gondolkodnak a konstruktív bizalmatlansági indítványon.

Mindig a magam nevében szeretek beszélni. Én nem.

Milyen konkrét intézkedéseket tart szükségesnek ahhoz, hogy a politikai elit irányába tanúsított társadalmi bizalom helyreálljon?

Az a legfontosabb, hogy a politikai és gazdasági elit környezetében is ugyanolyan következetesen kell eljárni, mint amilyet mondjuk a közlekedéskultúra fejlesztésében hirdetett meg a minisztérium. Világossá és egyértelművé kell tenni, hogy a politikai és a gazdasági elittel szemben még erősebbek a követelmények, szigorúbb szabályokat kell alkalmazni és néhány múltbeli eseménynél legalább azt el kell érni – ha nincs is büntetőjogi következménye –, hogy a társadalom számára világossá váljon, hogy kik éltek vissza a törvény adta lehetőségekkel. Olajügyek, egzisztenciahitel, Postabank... sok-sok ügyet fel lehetne hozni példaként.

Lehet tudni, hogy konkrétan kik azok, akik egy-egy ilyen mögött vannak?

Adott egy felfogás, ami szerintem téves - mások szerint nyilván nem az. Ez az, hogy bármi áron meg kell védeni a személyes adatokat. Azok személyes adatait is, akik a társadalom kárára különböző ügyeket elkövettek. Még az olajbizottság idején megcsináltattuk az olajügyekben érintett cégek tulajdonosi térképét. Kiderült, hogy ez a kör nem olyan tág, nincs szó több százezer emberről. Az ügyészség azt mondta, hogy az elkészített adatbázist nem lehet nyilvánosságra hozni, mert védeni kell a személyes adatokat. Az egyik ilyen szemléletbeli különbség, hogy mikor és milyen mértékig kell ezeket az adatokat védeni. Van-e a többségnek joga megtudni, ki volt az, aki súlyos károkat okozott nekik? Lehet-e ekkor a személyes adatok védelme mögé bújni? Például megismerhetjük-e az olajügy tényleges haszonélvezőit? És most nem a takarítónőkről és portásokról beszélünk. Hajlandóak vagyunk-e megmondani, hogy kik azok a vállalkozók, akik a privatizáció első szakaszában az egzisztenciahitelt soha nem fizették vissza, csak a tulajdont szerezték meg?. Ilyen az is, hogy meg lehessen tudni, hogy milyen technika mellett bújt meg a Fidesz-kormány idején Kaya Ibrahim és Josip Tot, mint jelenség.

Azt is mondta, hogy annak az ügynek, aminek politikai szála van, könnyen nyoma veszhet, abban az értelemben, hogy nem kerülnek nyilvánosságra adatok.

Én azt mondtam, hogy szerintem a rendőrség ma jól dolgozik. Másokkal ellentétben kifejezetten elégedett vagyok a rendőrség munkájával. Azt gondolom, hogy még a tömegrendezvények ügyében is igyekszik tisztességes munkát végezni. Azt nem mondtam, hogy soha egyetlen rendőr sem botlott el. Viszont úgy gondolom, hogy ha a politika vissza akarja szerezni a hitelét, akkor azokban az ügyekben is eredményesnek kell lenni, aminek voltak politikai szálai. Ez a politika, a rendőrség és az ügyészség számára egyaránt érvényes. Elfogadhatatlan, hogy 1997-ben végig robbantgattak az országban, majd ennek lett egy politikai következménye: megbukott egy kormány. Ugyanúgy elfogadhatatlan, hogy végig lehetett csinálni 2001-2002-ben Kaya Ibrahim és Josip Tot néven gazdasági és más jellegű cselekményeket, de elfogadhatatlan az is, hogy képtelenek vagyunk megtalálni – mondjuk – a rendőrpalota elleni támadókat, hogy már az elején egészen lekicsinylő módon kezdtük el kezelni a különböző pártokhoz tartozó politikusok elleni támadásokat. Ezeket elfogadhatatlannak tartom, nem maradhatnak következmények nélkül. Világossá és egyértelművé kell tenni, hogy az állam képes valamennyi területen fenntartani azt az állapotot, hogy az átlagember biztonságban érezze magát, s aki bűncselekményre szánja rá magát, annak folyamatosan szembe kelljen néznie azzal a veszélyhelyzettel, hogy akkor is lebukhat, ha az ügynek vannak politikai szálai.

Ön azt mondja, hogy a „politikai vetületű ügyekben valamiért mindig elakad” az ügy felderítése. Ez mit jelent, a politikusok közbenjárásáról van szó, vagy pedig arról, hogy a nyomozásért felelős „tudja a dolgát”?

Alapvetően egy bizonyos szemlélet hiányát okolom, ami megint nem kötődik egyetlen párthoz sem. Ez a szemlélet az lenne, hogy nem azzal teszünk jót, ha ezek az ügyek elhalnak, hanem azzal, ha ezen ügyek valamennyi részterületére érdemben fény derül. Sokan azt hiszik, hogy az segíti a nyugalmat, ha sosem derülnek ki bizonyos dolgok, hogy akkor oldódnak meg molotov-koktélos és hasonló ügyek, ha néhány nap után elhalnak ezek az ügyek. Én azt mondom, hogy tudja meg mindenki, hogy Magyarországon következmények nélkül ilyen típusú cselekményeket sem lehet csinálni, bárki is álljon a háttérben.

Tehát akkor arról van szó, hogy ezek az ügyek egyszerűen kifutnak a közbeszédből?

És utána fellélegeznek sokan, hogy most már ezzel nem kell foglalkozni. Én meg azt mondom, hogy ez nem járható út.

Vajon miért van az, hogy mégis – ahogy Ön mondta – elakadnak a felderítések?

Ez egyfajta szemlélet. Azt gondolják nagyon sokan mindkét oldalon, hogy az a megoldás, ha ezeket az ügyeket hagyják elhalni.

Csakhogy az elakadásról nekem az jut eszembe, hogy valaki tesz arról, hogy valami elakadjon.

Nem szoktam olyasmit mondani, amit nem tudok bizonyítani. De mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom, hogy nézze meg a ’97-es események kapcsán elterjedt videofelvételt, ahol állítólag pontosan elmondják, hogy hogyan történt a robbantássorozat.