2024. április 16. - Csongor

Előadóművészeti törvény

Az előadóművészeti törvény tervezetét várhatóan szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján nyújtja be Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Országgyűlésnek, így a törvényjavaslatot várhatóan októberben kezdheti el tárgyalni a parlament - közölte
2008. július 30. szerda 16:41 - Hírextra
Csák Ferenc az újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy az előadóművészeti jogszabály előkészítését lassította a közalkalmazotti törvény folyamatban lévő módosítása, amely a szakma munkajogi kérdéseit is tisztázná és az alkalmazotti státuszt is meghatározná.

Az előadóművészeti törvény lehetőséget teremt a kiszámítható finanszírozásra - vélekedett az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha az Országgyűlés a javaslatot elfogadja, a törvény az Új Tudás Program költségvetéséből 3,5 milliárd forint többletfinanszírozást biztosít a színház- és táncművészeti szférának, míg a zenekaroknak, együtteseknek, kórusoknak 1 milliárd forintot.

Az államtitkár kitért a kiemelt fejlesztési projektekre is. Emlékeztetett arra, hogy a szentendrei Skanzen 2 milliárd forint támogatást kapott új beruházásaira, a Zeneakadémia rekonstrukciójára pedig 9,8 milliárd forintban részesül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.

Csák Ferenc tájékoztatása szerint a Szépművészeti Múzeummal október végén, november elején kötik meg a támogatási szerződést, amelynek révén az intézmény 3,5 milliárd forintot kap térszint alatti bővítésére.

A Budavári Palota fejlesztésére juttatandó 10 milliárd forintról szóló szerződést várhatóan december elején írják alá, a Gödöllői Királyi Kastély az augusztusi szerződéskötést követően 1,8 milliárd forintot, Eszterháza 1,5 milliárd forintot, az edelényi kastély pedig 1,8 milliárd forintot kap - mondta.

Csák Ferenc a Reneszánsz Évről szólva megemlítette, hogy az évad négymilliárd forintos költségvetéséből 2,2 milliárdot fordítottak pályázatokra. Hozzáfűzte, hogy idén a tematikus év keretében rendezik meg a Zempléni Fesztivált, a Debreceni Virágkarnevált, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivált, a Zsidó Nyári Fesztivált, a Kulturális Örökség Napjait, valamint a Budapesti Őszi Fesztivált is.

Az államtitkár beszámolt a júniusban megrendezett Múzeumok éjszakájának látogatottsági adatairól is. Közlése szerint Budapesten 70, vidéken pedig 160 helyszínen várták az érdeklődőket, akiknek száma - az előzetesen becsült 330 ezret jóval meghaladva - a végleges adatok szerint elérte a 380 ezret. A fővárosban több mint 214 ezren, vidéken pedig több mint 166 ezren zarándokoltak el a múzeumokba.

Az OKM felméréséből az is kiderült, hogy a budapesti múzeumokba látogatók 27 százaléka más településről érkezett. Egy vendég átlagosan négy helyszínt látogatott meg, 94 százalékuk pedig társasággal érkezett. A látogatók megközelítőleg fele új vendég, fele visszatérő volt. Az adatok azt mutatják, hogy a közönség java ezen az estén több múzeumba látogat el, mint egész évben összesen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását