2024. március 29. - Auguszta

Jobban fogy 999-ért, mint 1000-ért.

Egy franciaországi felmérés igazolni látszik, hogy a vásárlók jobban kedvelik a 9-esre végződő, mint a kerek árakat. Egy kis étteremben ugyanis ezen az egy eurocenten múlt, hogy az addig örök második pizzafajta két hetes elsőségre tett szert a népszerűség
2008. július 28. hétfő 07:26 - Hírextra
Egy étteremben végzett kutatás igazolta az eladók azon elképzelését, hogy a vásárlók jobban kedvelik a 9-esre végződő, mint a kerek számú árakat - például inkább megveszik a 999, mint az 1000 forintos termékeket.

A kutatás egy kicsi, 22 helyes étteremben készült, a nyugat-franciaországi Brittany városában, ahol a vendégek öt pizza, négyféle hús, háromfajta hal és négy köret közül választhattak.

A kutatók csapata az étterem második legnépszerűbb pizzáját szemelte ki, hogy segítségével megvizsgálja, mi történik hat hét alatt, miközben a vendégek felkerekített, illetve 9-esre végződő árakkal találkoznak.

Az első két hétben az összes tételnek kerek számú ára volt, majd 14 napig egy eurocenttel kevesebbe (8 helyett 7,99 euróba) került az említett, második legnépszerűbb pizza. Végül az utolsó két hétben minden tétel ára 9-re végződött.

A második két hétben 15 százalékkal több fogyott a tesztpizzából, ami így gyorsan múló elsőségre tett szert a népszerűségi listán. A vendégek 49,5 százaléka választotta ezt a menüből.

Az első és a harmadik periódusban, amikor minden ugyanannyiba került, a tesztpizzát a vendégek 34,1, illetve 35,9 százaléka választotta.
Forrás: InfoRadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását