2024. május 9. - Gergely

500 kilométeres árvízvédelem

Országosan összesen csaknem ötszáz kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik árvízi védekezés, a gátakon kétezer ember dolgozik - tájékoztatta a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság PR vezetője vasárnap az MTI-t.
2008. július 27. vasárnap 14:47 - Hírextra
Galambos Tamás közleményében hangsúlyozta: a védekezés költsége elérte a 100 millió forintos nagyságrendet. Az árvízvédelmi felkészülési terv és a megbízható előrejelzések alapján a vízügyi munkatársak a megfelelő időben megkezdték a védekezést és az önkéntesekkel együtt jelenleg is folyamatosan dolgoznak az összes érintett folyószakaszon - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a lehetőségekhez képest nyugodtan telt az árvízvédelemben dolgozók szombat éjszakája. A Hernád felső szakaszán sikerült elkerülni a korábbi árvizekre jellemző helikopteres beavatkozást, jóval az árhullám megérkezése előtt teljes hosszában kiépült az ideiglenes védelmi rendszer. A termőföldek védelme érdekében két esetben bontották meg a töltéseket, ezzel mintegy 2,5 millió köbméternyi vizet vezettek vissza az apadó Hernádba.

Az előrejelzések alapján a Hernád alsó szakaszán, Gesztelynél vasárnap este 430 centiméteres értékkel várható a tetőzés, ezen a szakaszon a valaha mért legnagyobb vízszint 474 centiméter volt.
Galambos Tamás közlése szerint az elmúlt 24 órában újabb jelentős mennyiségű csapadék hullott a Felső-Tisza vízgyűjtő területén. A Tisza felső, kárpátaljai szakaszáról és romániai mellékágairól is újabb jelentős árhullámok indultak el, emiatt Técsőnél 12 óra alatt több mint 2 métert emelkedett a vízszint. A Tiszán a következő három napban harmadfok közeli vagy azt meghaladó tetőző vízállásokra számítanak a szakemberek, amely azonban sehol sem közelíti meg a korábban mért legmagasabb szinteket.

A Kraszna külföldi szakaszán még árad, vasárnap reggel 7 órakor Domahidánál 574 centimétert, azaz a harmadfokot meghaladó vízállás mértek.

Az árvízi védekezés során eddig mintegy 100 ezer zsákot, 5 ezer köbméternyi homokot és 15 ezer négyzetméternyi fóliát használtak fel. A munkálatokban az elmúlt 24 órában 1.950 ember vett részt.
Összesen 15 különböző folyón és patakon, 468,5 kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik jelenleg az első fokot meghaladó védekezés, ebből 149 kilométernyi hosszan másodfokú, 71,5 kilométeren pedig harmadfokú készültség van érvényben. Nyolc szakaszon rendeltek el eddig belvízkészültséget, ebből 5 szakaszon másod-, 3 szakaszon első fokú a riasztás. Ez országosan több mint négyezer hektár földterületet érint - közölte Galambos Tamás.

Az intézmény közleménye szerint a védekezés költsége elérte a 100 millió forintos nagyságrendet. Az árvízvédelmi felkészülési terv és a megbízható előrejelzések alapján a vízügyi munkatársak a megfelelő időben megkezdték a védekezést és az önkéntesekkel együtt jelenleg is folyamatosan dolgoznak az összes érintett folyószakaszon - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a lehetőségekhez képest nyugodtan telt az árvízvédelemben dolgozók szombat éjszakája. A Hernád felső szakaszán sikerült elkerülni a korábbi árvizekre jellemző helikopteres beavatkozást, jóval az árhullám megérkezése előtt teljes hosszában kiépült az ideiglenes védelmi rendszer. A termőföldek védelme érdekében két esetben bontották meg a töltéseket, ezzel mintegy 2,5 millió köbméternyi vizet vezettek vissza az apadó Hernádba.

Az előrejelzések alapján a Hernád alsó szakaszán, Gesztelynél vasárnap este 430 centiméteres értékkel várható a tetőzés, ezen a szakaszon a valaha mért legnagyobb vízszint 474 centiméter volt.
Galamos Tamás a távirati iroda megkeresésére elmondta, a sajtóban korábban megjelentekkel szemben eddig senkit nem kellett kitelepíteni az otthonából az árvíz miatt. Utalt arra, hogy az ár eddig csak a hullámterekben fekvő üdülőövezetek házait fenyegette, illetve érte el.

Hivatalos kiköltöztetésről akkor lehet beszélni, ha a családoknak az otthonaikat kell elhagyniuk - mutatott rá .

Közlése szerint az elmúlt 24 órában újabb jelentős mennyiségű csapadék hullott a Felső-Tisza vízgyűjtő területén. A Tisza felső, kárpátaljai szakaszáról és romániai mellékágairól is újabb jelentős árhullámok indultak el, emiatt Técsőnél 12 óra alatt több mint 2 métert emelkedett a vízszint. A Tiszán a következő három napban harmadfok közeli vagy azt meghaladó tetőző vízállásokra számítanak a szakemberek, amely azonban sehol sem közelíti meg a korábban mért legmagasabb szinteket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását