2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Pekingért és pénzdíjért is küzdenek

Ötvenkét egyesület közel 400 versenyzője áll rajthoz szombaton és vasárnap a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadionban az Uniqa atlétikai országos bajnokságon.
2008. július 16. szerda 17:25 - Hírextra
Az idei évtől kezdve az ob – a szövetség elnökségének döntése értelmében – egyben Zsivótzky Gyula Emlékverseny is, így állítva emléket a tavaly elhunyt kalapácsvető olimpiai bajnok legendának.
Az ob debreceni sajtótájékoztatóján elhangzott, 163 női és 212 férfi sportoló áll várhatóan rajthoz, a nevezések szerint a teljes magyar élmezőny részt vesz az kétnapos versenyen. Debrecen egyébként 2002 óta immár ötödször látja vendégül a felnőtt hazai elitet.

Vasárnap kihelyezett elnökségi ülést is tart Debrecenben a magyar szövetség, ezen véglegesítik az olimpiai atlétacsapat névsorát.

Gyulai Márton, a MASZ főtitkára hangsúlyozta, hogy az ob-k történetében most első alkalommal osztanak pénzdíjat, négymillió forintot.
A versenyen 158 versenybíró és a Debreceni Sportcentrum Kht. közel 30 munkatársa dolgozik majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását