2024. március 29. - Auguszta

Három korrupciós vizsgálóbizottság alakult

Egyszerre három vizsgálóbizottság felállításáról is döntött Orosháza képviselő-testülete, hogy megállapítsák, milyen esetleges pénzügyi szabálytalanságok történtek az elmúlt időszakban a városban - közölte az ellenzékben működő szocialista képviselőcsopor
2008. július 16. szerda 18:00 - Hírextra
Varga Zoltán, aki egyben országgyűlési képviselő is, elmondta: a város MDF támogatással megválasztott polgármestere szabálytalanul alkalmazta politikai tanácsadóját, s ezt utóbb a közigazgatási hivatal is megállapította. Az egyik bizottság feladata kideríteni, hogy pontosan mi történt a tanácsadó alkalmazásával kapcsolatban és milyen kár érte esetleg a várost.

A másik két grémium létrehozása a város meghatározó tulajdonában álló, Gyopárosfürdő Zrt. tevékenységével kapcsolatos. Mint mondta, meg kell vizsgálniuk egy olyan tavaszi promóciós rendezvény a finanszírozását, amely a fürdő részéről hatmillió forint kifizetésével járt, ám a bevétel csak megközelítőleg egymillió forintra rúgott, ráadásul a képviselő szerint nem hozta meg a várt marketing eredményeket sem.

Egy másik, szintén a fürdő gazdálkodásával kapcsolatos vizsgálat célja, hogy jogos volt-e kifizetni 15 millió forintot egy olyan új beléptető rendszerért, amelyik gyakorlatilag hasonló, mint az elődje.
A gyógyfürdőnek időközben új vezetője van, ezért Varga Zoltán szerint nem baj, ha a vizsgálatok lezáródása tiszta helyzetet teremt a megújult igazgatás számára is.

A vizsgálóbizottságok felállításához kaptak szavazatot a helyi Fidesz-frakció tagjaitól is a szocialisták, hiszen nélkülük erre nem is kerülhetett volna sor.

Varga Zoltán mindazonáltal jelezte azt is, hogy hosszú ideje "feszültség" van a szocialista frakció és Németh Béla polgármester között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását