2024. április 20. - Tivadar

Gyász, döbbenet és kérdések

Nehéz bármi okosat is mondani ebben a helyzetben. Nem, a sors nem lehetett, a sors nem ilyen kegyetlen. Nem ragad el egy olyan nagyságú sportembert, mint Kolonics György, egy példásan tiszta lelket, akinek a sport az élete volt – s a halála is.
2008. július 16. szerda 15:59 - Gedei Szilárd
A pályán, edzés közben érte a vég, a társai között, ahol a fél életét leélte. Csepelen, ahol imádott lenni, mindene volt a kenu, a kenusportnak pedig ő volt a minden. Koló neve egyet jelent a világ legnagyobb csodájával, melyet itt a Földön csak sportnak nevezünk. Ugyanolyan halhatatlan is.

Ki nem lehet verni az embernek a fejéből ezt a szörnyűséget, a gyász pillanataiban is felvetődik azonban a kérdés: miért halt meg Kolonics György?

A sport egészségre nevel, az élsport azonban a maximumra. A győzelemre. Arra, hogy tégy meg mindent azért, hogy te legyél a legjobb. Erről szól az olimpia is. Koló a legjobb akart lenni Pekingben is, pedig ő már bizonyított. Mindennap úgy edzett, mintha az lenne az utolsó napja az olimpia előtt, látta maga előtt a célt és próbált megfelelni magának.

Napokkal az olimpia előtt történt meg a baj – persze máskor is szörnyű lenne –, de most még rettenetesebb. A gyász még napokig a legfontosabb lesz, de néhány kérdés felvetődik már most, alig huszonnégy órával a tragédia után: ki fogja pótolni (pótolni nem fogják tudni, legfeljebb helyettesíteni) őt a versenyben? Mi lesz a társával, Kozmann Györggyel? Hiszen ezzel az ő olimpiájának is vége, az ő egy része is meghalt barátjával együtt. Annak nem sok értelme van, hogy új társat keressen maga mellé, legalábbis most nem. Megszokni egymást és jól menni egy hónap alatt nem lehet, van akinek sok-sok év is kevés. Esetleg hosszú távon lehet erről szó. Hosszú táv? Koló sem 36 évig akart élni…

Ötödik olimpiájára készült és mindent megtett a győzelemért. Mindig a maximumot adta ki magából, minden edzésen. Azon a keddi délutánon is a lehető legjobban akarta elvégezni a munkáját, de a túlzott akaratot a teste már nem bírta – nem volt választása. Mindenki, aki közel állt hozzá, azt hangoztatja: ő volt a profi, tudatos sportember mintaképe. Pontosan megtervezte az egészségét, soha nem élt olyan életmódot, ami akár egy kicsit is csökkentette volna esélyét a győzelemre. De van, amit nem lehet megtervezni, nem lehet eldönteni. Ha valakinek egyszer csak megszűnik a szíve dobogni, annál valószínűleg komoly probléma van. S ha valakinél ennek a picurka esélyét sem tudják kiszűrni a két héttel ezelőtti komoly kardiológiai vizsgálaton, az a felfoghatatlan és fatális tragédia kategóriája.

Nem kell ecsetelnem az elmúlt évek hasonló szerencsétlenségeit. Fehér Miklós és Zavadszky Gábor halálának okai még a mai napig nem tiszták, s most Kolonics esete is mutatja, mennyire törékeny egy csupa izom atléta teste. Az utóbbi időben azonban megszaporodtak ezek az életerős magyar sportolókat elragadó véletlenek. Fehér Miki és főleg Zava esetében sokáig azt sem lehetett tudni, hogyan történhetett meg, azt pedig máig kérdezgetjük egymástól: miért?
Az nem normális, hogy húsz-harminc éves élsportolók szíve áll meg csak úgy egyik pillanatról a másikra, összecsuklanak és vége.

Miért nem tudták kiszűrni a tengernyi vizsgálat egyikében sem a rendellenességet? Az orvosok, akik tegnap óta megszólaltak a témában, mindannyian elmondták: előfordul, hogy nem lehet kimutatni a rendellenességet, rejtve marad minden vizslató orvosi szem előtt. Ilyen esetben soha nem tudni, mikor következik be a baj, s az is lehet, soha. Leélheti valaki úgy az életét, hogy az alattomos, lappangó veszedelem soha nem jön elő sejtjeiből. A sportolók azonban olyan terhelésnek vannak kitéve, olyan körülmények alakítják testüket, amelyek megsokszorozzák a korai halál esélyét.

Ráadásul sokan beszélnek sokféléről, olyan szörnyedvény szavak repkednek a levegőben, mint a dopping, vagy a koksz. A sporttársadalom viszont egy emberként utasítja vissza ezeknek a gondolatoknak már az elképzelését is. Nem, az ki van zárva. Kolonics György nem volt olyan, soha, soha nem nyúlt volna teljesítményfokozó szerekhez. Ezt mondja mindenki, ki-ki személyes ismeretség okán, ki szent meggyőződésből, ki pedig csak fél belegondolni, hogy nem így volt.

Tudom, hogy szörnyű ez a gondolat, de a gyászon túl muszáj elkezdeni vizsgálódni. Még az olimpia előtt ki kell zárni annak a tényét, hogy valamiféle teljesítményfokozó okozta a kenus halálát – a vizsgálat eredménye valószínűleg ennek a lehetőségét el fogja vetni. Nem tudom, hogy mit fog megállapítani, de egy biztos: elfogadható és emészthető magyarázattal nem fog szolgálni, nem szolgálhat. Viszont talán segíthet a jövőben a többi gyanútlan sportolón, segíthet az orvosoknak valamiféle támpontot adni az ilyen típusú betegségek kiszűrésénél. S akkor talán nem hal meg több olyan erős ember, kinek halálára soha, senki nem gondolna, hisz nekik élni kellene.

Nem tudom, hogy kinek, vagy kiknek, milyen módon és mennyi pénzből, de ennek véget kell vetni! Vegyük már észre, hogy csodálatos sportemberek hagynak itt bennünket, pusztán azért, mert valamiféle megfoghatatlan szívrendellenességben szenvednek, s most a "megfoghatatlanon" van a hangsúly. Modern a Sportkórház is, modern a magyar sportolókat ellenőrző legtöbb műszer is és a szaktekintélyek, orvosok is a legjavukat nyújtják. De ha a még modernebb, még drágább műszerek segítenének kiszűrni legalább egy ilyen esetet is, ha megmentenének akár csak egy embert, az már többet érne, mint az összes olimpiai érem és maga a tudat, hogy egy kis sportnemzet vagyunk – sajnos túl sok halállal.

Túl sok fájdalommal.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását