2024. április 19. - Emma

Botrányos Társulat

Botrányba fulladt a Társulat siófoki műsora: nézőközönség felháborodott, és sokan visszakövetelték a jegyüket, miután a szabadtéri színpadon a várva várt rockopera helyett musical-, és rock dalokat kezdtek el énekelni a Társulat tagjai.
2008. július 14. hétfő 07:55 - Hírextra
A Társulat és a producere becsapta a siófoki közönséget és engem is, hitelrontás, hogy haknival léptek fel a szerződött István, a király rockopera rövidített változata helyett - nyilatkozta Kiss László, a Kálmán Imre Kulturális-központ igazgatója a szombat este botrányba fulladt siófoki rendezvényről az MTI-nek vasárnap.

Kiss László elmondása szerint a műsort megelőzően nem járt senki terepszemlén a szervezők közül. A szerződésben az István a király "keresztmetszet" műsorát, vagyis rövidített változatát ígérte a Társulat producere fénytechnikával és jelmezzel. A műsor előtt tíz nappal, amikor már minden jegy elkelt, a producer azt jelezte, hogy más Musical és rock-dalokat is elő kívánnak adni, amibe ő csak azzal a feltétellel ment bele, hogy előtte eléneklik a rockoperát. A szerződésben foglaltakkal szemben gyenge hangszerelésű haknit láthatott a siófoki közönség olyan jelmezzel, ami alól olykor kilógott a farmer - mondta az igazgató felháborodottan.

Kiss László közölte, egy éve fáradozik Siófok kulturális életének fellendítésén, és soha haknit nem szervezett a programokba, ezért hitelrontásként éli meg a történteket, és óvatosságra inti a produkciót megvásároló többi programszervezőt. Hozzátette, egyelőre még fontolgatja a további lépéseket, egyebek közt azt, hogy fellépjen-e kártérítési igénnyel a műsor szervezőivel szemben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását