2024. április 20. - Tivadar

Favre mégis folytatja

Korábbi elhatározását megváltoztatva folytatni akarja pályafutását Brett Favre, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Green Bay Packers legendás irányítója.
2008. július 12. szombat 14:27 - Hírextra

A 38 éves klasszis márciusban jelentette be, hogy visszavonul, most azonban arra kérte klubját, hogy engedje el egy másik csapathoz. A klasszis 16 szezont húzott le a "Sajtfejűeknél", legnagyobb sikerét 1997-ben érte el, amikor is bajnokságot, azaz Super Bowlt nyert a gárdával.

Az utóbbi szezonban is fantasztikusan játszott, együttesét egészen a főcsoport-döntőig vezette, ahol azonban a későbbi győztes New York Giants diadalmaskodott.
Favre igazi legenda, amit a statisztikák is alátámasztanak: az NFL történetében többek között ő adta a legtöbb hatpontos gólt (touchdown) érő passzt (442), a legtöbb yardot passzolta (61 655), a legtöbbször volt megszakítás nélkül kezdőjátékos (275 mérkőzés), és neki volt a legtöbb passzkísérlete (8758).

Háromszor választották meg az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP: 1995, 1996, 1997), Pro Bowlon (All Star-gála) kilencszer kapott lehetőséget. 2005-ben beválasztották minden idők legjobb irányítói közé, és Johnny Unitas, Joe Montana, valamint John Elway mögött a negyedik helyre rangsorolták. Ő volt a liga történetének első olyan játékosa, aki 100 millió dollár fölötti szerződést írt alá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását