2024. március 29. - Auguszta

Letakarták a szobrot

Letakarták Ságvári Endre emléktábláját kedden Debrecen belvárosában, a Vásáry István utcában. Kálmánné Szabó Katalin, az akciót szervező MDF debreceni elnöke a helyszínen közölte, kezdeményezik a polgármesteri hivatalnál, illetve az épület tulajdonosainál
2008. július 8. kedd 16:10 - Hírextra
A helyi pártvezető azzal indokolta lépésüket: a kommunista vezető Ságvári Endre nem tekinthető hősnek, hanem felelőssé tehető egy, a kötelességét végző ember haláláért, valamint közvetett módon további két ártatlan ember haláláért is.

Az MTI-nek arra a kérdésére, miért éppen most került sor az akcióra, a politikus azt mondta, most vették észre a táblát. Bár az MDF debreceni irodája évek óta abban az utcában van, ahol a tábla található, Kálmánné Szabó Katalin úgy fogalmazott: nem nagyon szoktak olyan magasra nézni, így kerülte el a figyelmüket a tábla.

Mindazonáltal a Ságvári-emléktáblának semmi keresnivalója Debrecenben - tette hozzá, s reményét fejezte ki, hogy annak helyére hamarosan felkerülhet Vásáry Istvánnak, Debrecen egykori polgármesterének - a valamikori Ságvári utca mai névadójának - a domborműves emléktáblája.

Hajdú-Bihar megyében a Magyar Demokrata Fórum önkormányzati képviselői kezdeményezni fogják a nyári szünet után, hogy azon településeken, ahol a kommunista rezsimhez és az azt képviselő személyekhez (például Hámán Kató, Kun Béla, Lenin, Ságvári, Szamuely) köthető utcanevek, intézménynevek fellelhetőek, azokat vizsgálják felül és változtassák meg.

Czakó Sándor, az MDF debreceni elnökségi tagja azt mondta: ezek az emberek egy diktatúra megteremtői, kiszolgálói voltak, s nincs olyan tettük, mely arra érdemesítené őket, hogy emléküket az utókor ápolja és megőrizze.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását