2024. május 8. - Mihály

Az árfolyam épp elviselhető

A magyar államadósság csaknem 30 százaléka devizában áll fenn, így az erősödő forint csökkenti annak mértékét - mondta az InfoRádiónak a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója, aki szerint a 230-235 forint közötti forint-euró sáv az a szint, amely még
2008. július 6. vasárnap 08:54 - Hírextra
Az államadósság jelentős része, közel 30 százaléka devizában testesül meg, tehát amikor felértékelődik a forint árfolyama, akkor csökken a devizaadósságnak a forintértéke, vagyis csökken az államadósság is - értékelte az InfoRádiónak az elmúlt napok forinterősödését a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.

Forián-Szabó Gergely hozzátette: ez elsősorban hosszú távon befolyásolhatja az éves finanszírozási terheket, az idei évre nézve sokkal inkább számít az, hogy a forintkamatok lényegesen megemelkedtek az első félévben, vagyis a forintadósság finanszírozása sokkal drágább, mint tavaly.

A szakértő szerint az alacsonyabb kamatterhek miatt minden szektor, így az állam, a háztartások és a vállalatok is kedvelik a devizaalapú eladósodást. A forint mostani erősödése hozzásegítette az adósokat ahhoz, hogy nemcsak kamatterheik lettek alacsonyabbak, hanem a tőketartozásuk is csökkent - emiatt pedig a havi törlesztőrészleteik alacsonyabbak lettek.

A befektetési igazgató úgy véli: a mostani forinterősödés lassan a végéhez közeledik, mert vannak korlátok, amiket már nem néznek jó szemmel az exportőr cégek és a fokozatosságra törekvő Magyar Nemzeti Bank sem.

Hozzátette: a 230-235 körüli euróár még éppenhogy elviselhető a gazdaság számára.

Forián-Szabó Gergely szerint reális szint körül mozog az árfolyam, különösen ha azt nézzük, hogy az infláció és a komoly kockázatok miatt csakis erős forinttal van esély arra, hogy az árstabilitás, vagyis a 3 százalék körüli infláció a következő másfél-két évben megvalósuljon.
Forrás: InfóRádió
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását