2024. április 19. - Emma

Bezár a bazár

Bezárt a Gyetszkij Mir nevű híres moszkvai gyermekáruház, de nem végleg, csupán kétéves renoválásra, s akinek hiányzik a kínálata, az addig is a cég immár jóval több mint 100 fiókjában vásárolhat országszerte.
2008. július 2. szerda 13:16 - Hírextra
A Gyetszkij Mir 1957. június 5-én nyílt meg az akkori KGB - a mai FSZB - épületével szemben, s máig Európa legnagyobb gyermekáruháza volt.

Rózsaszínű kővel borított homlokzatát hatalmas, több emelet magas, íves ablakok díszítik, s belül az épület négy oldalánál végigvezető 20-30 méter széles "folyosókon" helyezkednek el az egyes osztályok, bár az utóbbi időben sok helyet már bérbe is adtak. Az épület közepén hatalmas, díszes, üvegtetejű kupolacsarnok van, amelynek fő dísze egy XIX. századi cirkalmas körhinta.

A bezárást hatalmas vita előzte meg: ellenzői attól tartanak, hogy egy újabb műemlék tűnik el Moszkvából, vagy talán kisebb lesz majd, amikor két év múlva újra megnyitják. A tervezők azonban arra hivatkoznak, hogy alapos renoválás tulajdonképpen időtlen idők óta nem volt az épületben, padlói, lépcsői, liftjei, mozgólépcsői siralmas állapotban vannak.

Emellett ígérik, hogy az épület közepén lévő kupolacsarnok a körhintával együtt megmarad. Azt azonban nem tagadják, hogy a gyerekeknek szánt rész a továbbiakban csak a hatalmas épület mintegy felét foglalja majd el.

Ez nem lesz új dolog az áruház történetében. A Gyetszkij Mir kezdettől a szovjet viszonyok között szokatlan üzletpolitikát vitt: nem csupán átvette, amit az ipar kínált, hanem fejlesztéseket rendelt meg, befolyásolta a gyártást, s mindig sikeres is volt. A gorbacsovi peresztrojka idején azonban nehéz idők köszöntöttek rá: a földszinten például autószalon volt, s a gyermekeknek való cikkek csupán a teljes felület ötödét foglalták el.

Az ezredfordulón láttak hozzá az országos üzlethálózat kiépítéséhez, s ma már országszerte száznál is jóval több áruház tartozik a lánchoz. A kínálat káprázatos: a moszkvai áruházban csak a gyerekcipőosztály az épület egész hosszát foglalja el, talán nincs is olyan nevesebb gyártó a világon, amelynek termékei itt ne szerepelnének, s hasonló a helyzet a ruházattal, de nem kevésbé gazdag a játékok, sportszerek, csecsemőholmik kínálata.

Mindenesetre sok moszkvai elment az utóbbi napokban elsiratni az áruházat, s nem utolsó sorban a bezárás előtti kiárusításban megvenni jutányosan néhány darabot, amelyet teljes áron egyáltalán nem olcsón kínáltak eddig.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását