2022. július 4. - Ulrik

Vita a templomi válásról

A templomi válási szertartás intézményének bevezetéséről indult diskurzus a dániai evangélikus egyházban. A vitát Elisabeth Dons Christiansen, Ribe püspöke indította el a Kristeligt Dagblat című egyházi lap legutóbbi számában megjelent tanulmányával, amel
2008. július 1. kedd 17:21 - Hírextra
Ilse Sand lelkész és párterapeuta szerint a házasság, a párkapcsolat felbomlása hatalmas változás az ember életében, és az a legfontosabb, hogy az érintettek nagyobb lelki sérülés nélkül túljussanak a szakítás fájdalmas időszakán. A szakember ezért már jó ideje kínál rituálészerű terápiás szolgáltatásokat válófélben lévő házaspároknak. A foglalkozásokon a párok együtt imádkozhatnak, közösen olvashatnak fel bibliai szövegeket, és Sand papi áldását is megkaphatják a váláshoz.

Elisabeth Dons Christiansen nem lát teológiai akadályt az egyházi válás dániai bevezetése előtt. A püspök szerint az sem lenne probléma, ha a lelkészek már a kérdés részletes egyházjogi szabályozása előtt, saját hatáskörben vezetnének válási ceremóniákat: "Ha a templomi rituálé hozzásegíti a párokat a nyugodt, békés váláshoz, akkor ez egyenesen kívánatos, nem utolsó sorban a gyerekek miatt" - áll Dons Christiansen írásában.

A püspök ugyanakkor elismeri, hogy egy megcsalt házastársnak nehezére eshet egy újabb szertartás a templomban, ahol egykor az esküvőt tartották, és vannak olyan vezetők is a dán lutheránusoknál, akik hallani sem akarnak az új intézményről. Ilyen például Kjeld Holm aarhusi püspök. Szerinte az egyházi szertartás nem a megfelelő forma a váláshoz. "Az ilyesmi nem az egyházra és nem az Úrra tartozik" - mondta Holm.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását