2024. május 11. - Ferenc

Állami támogatás a Bűvészeti Napoknak

A Kapolcsi Bűvészeti Napokat a Miniszterelnöki Hivatal, az Önkormányzati Minisztérium, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium összesen 20 millió forinttal támogatja - közölte az önkormányzati tárca kedden.
2008. július 1. kedd 19:24 - Hírextra
Márta István, a fesztivál főigazgatója szerint ez az összeg hiányzott ahhoz, hogy a meghirdetett formában meg tudják rendezni a fesztivált.

Gyenesei István, a turisztikát is felügyelő önkormányzati miniszter kedden hivatalában fogadta Márta Istvánt, a korábban Művészetek Völgye néven megrendezett fesztivál főigazgatóját - írta a szaktárca sajtó- és kommunikációs főosztálya.

A közlemény szerint a megbeszélésen a szakminiszter arról tájékoztatta Márta Istvánt, hogy a kormány ülésén kezdeményezte a kapolcsi rendezvény támogatását. Ennek eredményeként döntés született arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal és a két tárca egyenlő arányban, összesen 20 millió forintot biztosít a július 25. és augusztus 3. között megrendezendő Kapolcsi Bűvészeti Napokra.

Márta István a távirati iroda megkeresésére hangsúlyozta: ez az összeg hiányzott ahhoz, hogy a meghirdetett formában meg tudják rendezni a fesztivált. Ha nem kaptak volna állami támogatást, tovább kellett volna csökkenteni - az eredetileg tervezett 144 millióról már így is 60 millió forintra leszorított - költségvetést.Megjegyezte, hogy indultak a Nemzeti Kulturális Alap kiemelt események pályázatán is, amelynek azonban csak július végén lesz az eredményhirdetése.

"Azt jósolom magunknak, hogy a pénz összejön" - fogalmazott Márta István, aki megemlítette azt is: kezdeményezte a döntéshozóknál, hogy a jövőre megrendezendő, jubileumi, 20. Művészetek Völgyének állami résztámogatásáról már ősszel tárgyaljanak. Hozzátette: a fesztivál tervét őszre elkészíti.

Márta István márciusban jelentette be, hogy a jubileumi Művészetek Völgye az idén a finanszírozás bizonytalansága miatt elmarad. Mint akkor arra a főigazgató rámutatott, ellentétben más országos, illetve régiós kihatású fesztiválokkal, a Művészetek Völgye nem számíthat az önkormányzatok anyagi támogatására, az ország helyzete és egyéb problémák miatt pedig csökkent a szponzorok száma, a magán- és egyéb mecenatúra gyakorlatilag nem létezik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Művészetek Völgye az EU-s pályázatokon a finanszírozás anomáliái miatt nem tud részt venni. A korábbi Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2008-ra kiírt turisztikai pályázati felhívásai alapján a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletnek egyáltalán nem volt lehetősége a rendezvény támogatásának megpályázására - hangsúlyozta akkor Márta István.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását