2024. május 6. - Ivett, Frida

Megvertük Montenegrót is

A magyar férfi vízilabda-válogatott a szombathelyi ING Kupán a németek után legyőzte a montenegróiak csapatát is, amely csoportellenfél lesz a jövő héten kezdődő spanyolországi Európa-bajnokságon és az augusztusi, pekingi olimpián egyaránt.
2008. június 28. szombat 23:28 - Hírextra
Eredmény:

Magyarország-Montenegró 11-9 (2-2, 2-3, 2-1, 5-3)

magyar góldobók: Hosnyánszky, Madaras, Kásás 3-3, Varga Dénes, Kis G. 1-1

A nemzetközi torna döntőjének is beillő szombati meccs sportágtörténetű volt, hiszen először játszott a magyar nemzeti együttes a függetlenségét két éve kikiáltó Montenegró együttesével. Az ezáltal pólótörténelmi jelentőségűnek tekinthető összecsapáson Kemény Dénes legénysége vezethette az első támadást, az első gólt azonban a vendégek szerezték. Kétszeri egyenlítés nyomán, Kásás Tamás és Hosnyánszky Norbert egyformán remek távoli bombájának köszönhetően lett 2-2 az első negyed.

A második játékrész elején Varga Dénes némi kapusközvetítéssel "hazavezette" az előnyt (3-2), majd Kis Gábor lőtt klasszikus centergólt (4-3), de összpontosítási zavarok, pontatlanságok következtében a nagyszünetre mégis montenegrói vezetés mellett vonulhattak a csapatok (4-5).

A folytatás rosszul alakult, mivel vendéggól vezette be a harmadik nyolc percet (4-6), elegendőnek bizonyult azonban Madaras Norbert két villanása, és a harmadik negyedben sikerült utolérni a vendégeket (6-6).

Akik azonban a befejező szakaszban újfent betaláltak Nagy Viktor hálójába, ám végre magyar percek következtek: először Hosnyánszky a mérkőzés talán legszebb góljával egalizált egy gyönyörűen megkomponált figura végén, aztán ugyanő lőtte ki a jobb felső sarkot (8-7). Utána Kásás következett szintén kétszer: előbb balról küldte az átellenes oldalra a labdát a hosszúba (9-7), majd büntetőből a bal felsőbe (10-8), s Madaras találatára már hiába érkezett válasz, a vége egyértelmű magyar győzelem lett (11-9).

A vasárnapi utolsó körben a 13 órakor kezdődő Magyarország-Görögország mérkőzéssel ér véget a torna.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását