2024. május 22. - Júlia, Rita

Az MSZP Orbánnal fenyegeti a nyugdíjasokat

Az MSZP szórólapon tájékoztatja a nyugdíjasokat arról, mit jelentene számukra, ha Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének elképzelései szerint alakítanák át a nyugdíjrendszert - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtót
2008. június 13. péntek 15:48 - Hírextra

A 1,5 millió példányban terjesztett szórólapon szerepel, hogy az elmúlt években milyen intézkedéseket hozott a kormány a nyugdíjasok érdekében, illetve az is, az ellenzéki pártelnök kiszivárgott beszéde alapján milyen veszély fenyegeti a nyugdíjasokat - közölte a kormánypárti politikus.
    

"Az idős embereknek nem riogatásra, titkos fenyegető programokra, hanem őszinte beszédre, nyílt kiállásra és erős védelemre van szüksége" - fogalmazott.
    

Török Zsolt kifejtette: a jelenlegi, átlagosan 82 ezer forintos nyugdíj 58 ezer lenne, ha az Orbán Viktor elképzeléseinek megfelelően alakul. Elmondta, hogy ha a Fidesz elnöke javaslatának megfelelően csak az infláció mértékével emelkedtek volna a nyugdíjak, akkor a 2001-ben 38 ezer forintos átlagnyugdíj ma 58 ezer forint lenne.
    

Mint elhangzott, a jelenlegi szabályok szerint svájci indexálással korrigálják a nyugdíjakat, és ez azt jelenti, hogy az infláció mértéke mellett figyelembe veszik az átlagos béremelkedést is, így lehet 82 ezer forint az átlagnyugdíj. A szocialista képviselő kitért arra, hogy az elmúlt hat évben az évi rendszeres nyugdíjemelésen túl 20 százalék emelést kaptak az idős emberek; a kormány bevezette a 13. havi nyugdíjat, a méltányossági nyugdíjemelést és a nyugdíjkorrekciós programot.
    

Török Zsolt azt mondta, az Idősügyi Tanácsban konszenzus van arról, hogy a svájci indexálás jelenlegi rendszerét érdemes fenntartani. Hozzátette: a szórólapon szerepel az MSZP logója, és azt a Magyar Posta terjeszti. Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a szórólap annyiba kerülhet, mint Orbán Viktor foci Európa-bajnoksággal kapcsolatos tippelős játéka.
    

Sajtóhírek szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke április végén a filmművészeti egyetemen, Kéri László politológus kurzusán a nagyberuházások átmeneti leállításáról beszélt, és azt is mondta: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyasztanák a nyugdíjakat, de utána tízéves programot hajtanának végre, a középrétegekre, az aktívakra támaszkodva.
   

 Orbán Viktor ezután egy interjújában az állami beruházásokról szólva közölte, azok nagy része nem más, mint "állami umbulda".
   

 Úgy fogalmazott: "A következő kormánynak nincs választása, hogy akar-e tenni ez ellen valamit, vagy sem, hanem kötelessége kivizsgálni: hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beruházásnak a vége 5-700 milliárd forint". A beruházásokat meg kell csinálni, metróból is több vonal kellene - tette hozzá. Mint mondta, "azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezéseket".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását