2024. április 19. - Emma

Nem lesz hivatalos Gyurcsány-Fico megbeszélés

Biztosan tárgyal majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szlovák partnerével a prágai V4-es csúcstalálkozón, ez azonban nem tekinthető hivatalos megbeszélésnek - mondta Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön Budapesten az MTI kérdésére.
2008. június 12. csütörtök 13:56 - Hírextra
"Biztos vagyok abban, hogy fognak egymással szót váltani. Lesznek olyan kérdések, amelyek aktuálisak és amelyek ezen a megbeszélésen szóba fognak kerülni" - fogalmazott Göncz Kinga a kormányszóvivői tájékoztatón.

A külügyminiszter hozzátette: a magyar és szlovák politikai vezetők között heti-havi rendszerességgel vannak nem hivatalos kétoldalú megbeszélések.

Hivatalos kormányfői találkozóra akkor kerülhet sor, ha Magyarország úgy látja, hogy vannak felmutatható eredmények a kapcsolatokban - hangsúlyozta Göncz Kinga.

Kiemelte: Magyarország jó kapcsolatokra törekszik a szomszédos államokkal, de ez mindig két szereplőn múlik. Szavai szerint Szlovákia esetében nehézséget jelent, hogy a kormánykoalíció tagja egy olyan párt, amely kisebbségellenes kijelentéseket tesz.

Szlovák kormányzati pozícióból újra és újra elhangzanak magyarokat sértő kijelentések. A pozsonyi kabinet még mindig kettős kommunikációt folytat: egyrészt magyarellenes kijelentéseket tesz, másrészt kétoldalú találkozókat szorgalmaz - fejtegette Göncz Kinga, aki szerint ezzel párhuzamosan az elmúlt időszakban eddig soha nem látott mértékben javultak az üzleti, gazdasági és kulturális kapcsolatok a két ország között.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke múlt heti kijelentésére reagálva a magyar külügyminiszter azt mondta, a vitákat politikai szinten kell tartani, nem pedig személyes szinten. A szlovák politikus korábban "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kingát.

Robert Fico szerdán Pozsonyban jelezte, hogy a visegrádi országok miniszterelnökeinek közelgő prágai csúcstalálkozóján mindenképpen beszélni akar Gyurcsány Ferenccel. A szlovák kormányfő azt mondta, tiltakozni szeretne Göncz Kinga korábbi kijelentése ellen, amelyben a Magyar Gárdával "hasonlította össze" a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Pártot. Fico szerint Göncz Kinga szavai nemcsak kormányát, hanem őt magát mint miniszterelnököt is megdöbbentették. A szlovák kormányfő egyúttal elutasította Ján Slota "kócos asszonyról" szóló szavait.

Gyurcsány Ferenc tavaly október óta nem tesz eleget Robert Fico hivatalos meghívásának.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását