2024. április 20. - Tivadar

Jön az Apák napja

Az Apák napját ünnepeljük június 15-én. Legalábbis azokban a családokban, ahol egyáltalán tudnak erről, és van kit ünnepelni. A kereskedelem kezdi felfedezni az ünnepben rejlő lehetőséget, egyik áruházláncunk például apák napi akciós ingvásárt hirdet.
2008. június 12. csütörtök 10:24 - Hírextra
Hogyan látja az apák és az apák napja helyét egy gyermekvédelmi szakember? Molnár Lászlóval, Budapest Főváros Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata igazgatójával beszélgettünk.

Molnár László elöljáróban azt hangsúlyozta, hogy az anyák kultusza jellemzi Európát - így Magyarországot is. Véleménye szerint ez részben történelmi, részben vallási okokkal magyarázható. Minden, ami gyermekkel kapcsolatos teendő, az egyértelműen az anyára, a család nőtagjaira hárult, a férfiak feladata a család eltartása volt, amikor éppen nem háborúztak. Ez a több évezredes korszak a polgárosodással zárult le, de korántsem végérvényesen. A szakember így vélekedik:

- Az apa szerepéről kialakított képet mindmáig nagyon nehéz megváltoztatni. Találkozott már valaki olyan festménnyel, melynek címe: Apa gyermekével?

Molnár László a társadalomban az apákról alkotott képpel egyáltalán nincs kibékülve. Ámbár a szülő-gyermek kapcsolatban az anyák szerepének elsődleges fontosságát elismeri, meggyőződése, hogy a gyermekeknek az édesapjukra éppúgy szükségük van. Sajnos, napjainkban mind gyakoribb jelenség a család rendezetlensége, az ilyen családokban csak az egyik szülő irányába alakul ki erős kötődés. Érthető, hiszen a családok ziláltságának oka valamilyen konfliktus, melyben a szülők gyakran a gyereket használják eszközként az egymás elleni csatában. Társadalmunk gondolkodása pedig, de még a családjog is annyira egyoldalúan anyacentrikus maradt, hogy a bíróság a gyermekelhelyezési ügyekben zömmel az anyának ítéli a gyereket, még azonos feltételek esetén is. Megemlítette az igazgató, hogy Magyarországon még nem eléggé terjedt el az a külföldön már jól bevált gyakorlat - a mediálás -, melyben a szülőket megpróbálják a váláskor megbékíteni a helyzettel, hogy vegyék kölcsönösen figyelembe a gyermekük és egymás érdekeit, azaz ne a másik fél veszteségét tekintsék nyereségnek.

- Mit tapasztal munkája során? Jobban kötődnek a gyerekek az édesanyjukhoz, mint az apához?

- Kiskorú gyermekek és normális életvitelű család esetében ez semmiképpen sem állítható. Nagyobb gyerekeknél más lehet a helyzet, mert ahol a családi konfliktusok mindennaposak, az gyakran azt váltja ki belőlük, hogy elegük van mindkét szülőből, vagy pedig úgy alakul a helyzet, hogy valamelyik szülő túlságosan magához láncolja őket, mindent elkövetve annak érdekében, hogy a másik szülőt megutáltassa. Kamaszkorban - főleg nevelőszülőknél élő gyerekeknél - pedig megfigyelhető, hogy miután hosszú ideig nem látták az apjukat, erősen vágynak a vele való találkozásra.

- Hogyan vélekedik az Apák napjáról? Habár Amerikában ennek az ünnepnek már évszázados hagyománya van, nálunk csak 1994-ben tartották meg először...

- Szerintem nehéz lesz ebből a napból élő hagyományt teremteni, s olyan magasztos hangulatban ünnepelni, mint az Anyák napját. De nem is ez a lényeg, sokkal fontosabb, hogy a hétköznapokban az apákat ne csak szidjuk. Rájuk ugyanolyan szükségük van a gyerekeknek, biológiai, társadalmi, családi és érzelmi értelemben, mint az édesanyjukra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását