2024. március 29. - Auguszta

Gyurcsány konzultálni akar

Kétnapos nyitott konzultációt tart kedden és szerdán Dobogókőn a kormány. A miniszterelnök azért kezdeményezte ezt, hogy megteremtse az egységet a kormányban és a pártban a következő két év politikájához, amelynek középpontjában a munka és a gazdaságfejle
2008. június 9. hétfő 16:58 - Hírextra
Gyurcsány Ferenc május 21-én jelentette be, hogy közvetlenül a tavaszi ülésszak utolsó napját követően kétnapos politikai konzultációra hívja az MSZP elnökségét, a szocialista parlamenti frakcióvezetést, a kormánytagokat, és az államtitkárokat.

AZ MTI úgy tudja, a fő téma a munka- és a gazdaságfejlesztés, amelynek elemei: a munkahelyteremtés, a munkára ösztönzés, és a munkára képessé tétel.

Kedden a miniszterelnök vitanyitójával kezdődik a konzultáció, majd a résztvevők meghallgatják az Oriens prezentációját arról, hogy szerintük melyek azok a problémák, amelyekkel szembe kell nézni. Ezután Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Veres János pénzügyminiszter és Szűcs Erika, a szociális tárca vezetője tart beszámolót, ezekben javaslatokat tesznek a változtatásra a kormány és a párt vezetőinek.

A távirati iroda információi szerint ezután szabad vita következik az elhangzottakról. A konzultáció második napján valamennyi tárca bemutatja, melyik az az egy-két kiemelt ügy, amelyet a következő két évben a legfontosabbnak tart a maga szakterületén.

Az Oriens pénzügyi tanácsadó "A növekedés programja" címmel múlt héten a Figyelőben közölte egyensúlyjavító programját. Az Oriens égisze alatt négy ismert, fiatal makrogazdasági szakember: Barabás Gyula, Holtzer Péter, Orbán Krisztián és Vojnits Tamás fejtette ki véleményét a magyar gazdaság állapotáról.

A szakemberek szerint a növekedés beindításához csökkenteni kell a munkavállalást terhelő adókat, amit az állam szociális kiadásainak mérséklése tenne lehetővé, elsősorban ott, ahol a szociális juttatások ma nem ösztönöznek munkavállalásra. Vagyis szerintük az adórendszer és a költségvetési kiadások mellett a munkakínálat terén is átfogó reform szükséges. Javaslatuk mintegy ezer milliárd forinttal csökkentené a foglalkoztatás költségeit, ehhez a forrást az állami kiadások mérséklésével, bizonyos adó- és járulékfizetési szigorításokkal biztosítaná.

Gyurcsány Ferenc blogjában pénteken azt írta, az elemzést a kormány néhány tagja és szakértője már korábban megismerhette, társaság képviselőit egy kétórás konzultáción hallgatták meg.
Mint írta, megkérte a társaságot, hogy a Magyarország előtt álló kihívásokról, lehetőségekről és kockázatokról szóló elemzésüket a jövő heti kormánykonzultáción is mutassák be, az Oriens pedig elfogadta a meghívást.

A miniszterelnök a kezdeményezést indokolva azt írta: ugyan a kormánynak elsősorban nem mások javaslatát kell vitatnia, hanem saját javaslatokat kidolgozni, de a saját javaslatok kidolgozásában segít, ha látnak mások által megfogalmazott képet is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását