2024. május 7. - Gizella

Utcai művészet az aluljáróban

"Cargo - Art in Box" címmel street-art kiállítás nyílik szombaton Budapesten, a Boráros téri aluljáróban; a cseh, szlovák és magyar alkotók közreműködésével jelenleg is készülő alkotások két héten keresztül tekinthetők meg a használaton kívüli köztéri üzl
2008. június 6. péntek 21:09 - Hírextra
Mint azt Görög Mária szervező az MTI-nek elmondta, a 17 kiállító művész az üvegfalú elárusítóhelyeket, boxokat kapta meg alkotási felületnek.

A kollázsok, installációk, videóinstallációk, üvegfestmények jelenleg is készülnek, a kiállítás anyaga csak szombatra bontakozik ki teljes formájában - árulta el Görög Mária.

A tárlat célja bemutatni, hogy a művészet része az életnek, a mindennapoknak, éppúgy mint a kávé-, újság- vagy kenyérvásárlás, s nem feltétlenül egy galériában kell kiállítani ahhoz, hogy az alkotás eljusson az emberekhez - mutatott rá a szervező.

Kiemelte, hogy a kiállítás várhatóan "továbbutazik" majd Bukarestbe, Szófiába, jövőre pedig Moszkvába, s mindig más művészek, más körülmények között, más feltételek mellett alkothatnak az utcán, tereken, vagy akár bevásárlóközpontban, mikor milyen lehetőséget kapnak.

A Boráros téren kiállító alkotók mindegyike képző- illetve iparművészeti egyetemen tanult, vagy tanul: Bíró Tamás, Bystricky Oldrich, Cziner Máté, Csordás Levente, Cridle Georgina, Damcová Tereza, Gaziová Laislava, Haubelt Jan, Herczku András, Chalánková Vendula, Klicova Marketa, Kotrba Martin, Lakos Tamás, Smetana Matej, Szabó Levente, Takác Viktor, Zahoransky Dusan műveit tekinthetik meg az érdeklődők az aluljáróban.

Tavaly már rendeztek hasonló eseményt, akkor fiatal cseh képzőművészek mutatták be alkotásaikat szintén a Boráros téri aluljáró üresen álló üzlethelyiségeiben.

A június 21-ig megtekinthető tárlatot a budapesti Cseh Centrum, a Szlovák Intézet, a Szabad Eklektikus Műhely, a prágai Cargo Egyesület és a Szadai&Híves Kft. szervezi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását