2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vörös nyolcadik, a csapat második a lovaglás előtt

Remek úszással Vörös Zsuzsanna a tizenötödikről előrelépett a nyolcadik helyre a budapesti öttusa-világbajnokság női versenyében. A magyar csapat három szám után második.
2008. május 31. szombat 15:37 - Hírextra
Valamennyi hazai résztvevő kitett magáért, illetve hozta, ami tőle elvárható, ennek révén - Tóth Adriennét leszámítva - látványosan javultak a pozíciók. A magyarok közül a legjobban az egyéni induló Gyenesei Leila úszott, 2:08.75 perccel csapott a célba (1376 pont), s a várakozásának megfelelően bekerült az első körben lovaglók közé, azaz az első tizennyolcba. Kiváló időt ért el az olimpiai bajnok, háromszoros vb-győztes Vörös Zsuzsanna is (2:11.86, 1340), de nincs oka panaszra Máthé Viviennek (2:15.16, 1300) és Tóth Adrienn-nek (2:19.35, 1248) sem. Utóbbinak ez gyengébb száma, így ő előzőleg nem remélhette, hogy javít korábbi helyezésén.

A számot az orosz Polina Sztrucskova (2:08.67, 1376) nyerte, Gyenesei zárt másodikként, a francia Amélie Cazé (2:09.59, 1368) pedig harmadikként. Vörös hatodik, Máthé tizedik, Tóth 23. lett ebben a számban.

Csapatban a magyarok két helyet javítottak vívás utáni pozíciójukon.

Az állás három szám után:

egyéni:
1. Amélie Cazé (Franciaország) 3476 pont
2. Polina Sztrucskova (Oroszország) 3340
3. Lucie Grolichova (Csehország) 3332
...8. Vörös Zsuzsanna 3256
...13. Gyenesei Leila 3196
...22. Tóth Adrienn 3128
...25. Máthé Vivien 3060

csapat:
1. Oroszország 9528
2. Magyarország 9444
3. Lengyelország 9424
4. Fehéroroszország 9408
5. Nagy-Britannia 9240
6. Litvánia 9016
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását