2020. július 10. - Amália

Elektronikus információs pontot a temetőkbe

Elektronikus információs pontot kellene létrehozni a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcellái mellett - áll Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatójának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott javaslatában, amit a Szabadságharcosokért Köz
2008. május 29. csütörtök 10:46 - Hírextra
A parcellák emléktábláinak vizsgálatára felkért történészbizottság tagja szerint az elektronikus emlékponton meg kell jeleníteni a korabeli jogszabályokat, amelyek alapján elítélték az ott nyugvókat. Ezenkívül a parcellák digitális térképén ábrázolni kellene az egyes sírokhoz rendelhető személyeket, valamint azok életrajzát, képét.

A parcellák emléktábláinak leszerelése után létrehozandó információs pontban legyenek hozzáférhetők azok a listák, amelyek a különféle politikai leszámolások során különféle cselekményekért kivégzettek neveit tartalmazzák, azokét is, akik nincsenek a 298-as és a 301-es parcellában - hangoztatta Rainer M. János.

A történész javaslatában kijelentette: ha újabb emlékművet emel a Magyar Köztársaság, akkor azt előzze meg széleskörű szakmai és társadalmi vita. Az emlékmű kapcsán viszont véleménye szerint a megrendelőnek világosan kell megfogalmaznia, "mit tart a háborús és népellenes bűnökről, hogyan vélekedik az azokért történt felelősségrevonásokról, miként ítéli meg a Magyar Népköztársaság, a Szovjetunió és a szovjet hadsereg elleni hírszerző tevékenységet".

Rainer M. János azt is leírta javaslatában, hogy az esetleges új emlékművet nemzetközi bírálóbizottság elé kell bocsátani.

Megfogalmazása szerint a 298-as és 301-es parcellák azok a sírhelyek, ahová a magyarországi szovjet típusú rendszer a Budapesten ítélet alapján kivégzett emberek holttesteit titokban, jeltelenül eltemette, és ahol 1989-ben, "a rendszerváltás lélektani fordulópontján" az 1956-os forradalomban való részvételért kivégzetteknek emlékhelyet rendeztek be.

Rainer M. János azt is megjegyezte, hogy itt ezek a parcellák 1990-től 2008-ig a magyarországi szovjet típusú diktatúra áldozataira való emlékezés kitüntetett helyévé váltak.

A 298-as parcellában 1945 és 1956 között, míg a 301-esben 1956 és 1962 között temették el a börtönben különböző módon meghalt személyeket. A 300-as parcellában nyugszanak Nagy Imre kivételével a Nagy Imre-per áldozatai (Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József), a megtorlások során kivégzett, de akkor vidéken elhantolt szabadságharcosok, valamint itt találhatók az 1956-ban börtönbüntetésre ítélt, de a rendszerváltozás után meghalt személyek közül néhányan.

Boross Péter volt miniszterelnök a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnökeként a Népszabadság tavaly novemberi és decemberi cikkeire reagálva kérte fel a történészbizottságot, amely 2008 elején kezdte meg munkáját. A legfőbb cél az emléktáblákra felírt személyek neveinek beazonosítása volt. Zinner Tibor és Szakály Sándor a 298-as parcellával, míg M. Kiss Sándor, Rainer M. János és Horváth Miklós a 301-es parcellával foglalkozott elsősorban.

A bizottság egységes véleménye szerint az emléktáblákat el kell távolítani, mert azokon mintegy 40 százalékban olyan nevek szerepelnek, amelyek emlékezésre nem méltó embereket takarnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását