2020. augusztus 13. - Ipoly

Bács-Kiskun megye nem kér az NBH-s megfigyelésből

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat közgyűlése szerdán Font Sándor alelnök indítványát tárgyalta, melyben a fideszes képviselő arra tett javaslatot, hogy Bács-Kiskun megye az erre vonatkozó esetleges megkeresés esetén se kössön megállapodást a nemzetbiztons
2008. május 29. csütörtök 10:28 - Hírextra
A közgyűlés alelnöke, aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is, azzal indokolta a kezdeményezést, hogy ilyen megállapodás esetén bírói eljárás nélkül, pusztán a rendészeti miniszter jóváhagyása már lehetővé tenné a titkosszolgálati eszközök alkalmazását a megyegyűléssel és hivatalával szemben - olvasható a cikkben.

Az újság idézi Font Sándort, aki beszámolt arról, hogy egy parlamenti interpelláció nyomán már módosították azt az eredetileg titkos határozatot, ami a helyhatóságokat a tudtuk nélkül is bevonta a nemzetbiztonsági megfigyelésbe, de a képviselő szerint az önkéntes együttműködés esetén is kiszolgáltatottak lennének az önkormányzatok.

Balogh László MSZP-s képviselő vitatta azt, hogy kiszolgáltatottá válna az önkormányzat, ha egy ilyen megállapodást kötne, ezért a lap beszámolója szerint a szocialista frakció nem szavazta meg az indítványt.

A lap beszámolt arról, hogy a megyegyűlés fideszes többsége elfogadta Font Sándor indítványát és felterjesztéssel élt a miniszterelnökhöz, melyben azt kérik, hogy a kormány a kockázat hiánya miatt vonja vissza az önkormányzatok kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági minősítését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását