2024. május 6. - Ivett, Frida

Ne főzzön a miniszterelnök!

Egy főzőcskeműsor alkalmazásában állt a thai miniszterelnök, ellenfelei szerint ez alkotmányellenes. Szamak Szundaravedzs thai miniszterelnök gyakran kényszerül magyarázkodni, vagy védekező álláspontra helyezkedni.
2008. május 27. kedd 09:58 - Hírextra

Például azért, mert a a tavalyelőtt megbuktatott volt miniszterelök, Thakszin Sinavatra bábjának tartják, vagy mert a sajtó képviselőivel durva hangnemet engedett meg magának.

A kormáyfőt most újabban alkotmányellenességgel vádolják. A szenvedélyes hobbiszakács év eleji hivatalbalépése után még egy jó darabig rendszeresen szerepelt a Csim pai, bon pai (Kóstolagunk és morgolódunk) című tévéműsorban. A durva kifejezéseket is szívesen használó, igencsak szókimondó politikus jóval hivatalba lépése előtt indította az adást, amelyben főzőcskézés közben fejtette ki véleményét a politikáról, közéletről vagy éppen az általa készített finomságról.

Egyes parlamenti képviselők szerint - az ország alkotmányára hivatkozva - ezt miniszterelnökként már nem tehette volna. Az ország alaptörvénye ugyanis tiltja, hogy a kormány tagjai bárkinek az alkalmazásában álljanak. Szundaravedzs ellefelei szerint a politikus tévés szereplésével a műsor producere, a Fresh Media Co. alkalmazásában állt, így ezzel alkotmányellenes magatartást tanúsított.

Az ügy a Választási Bizottság jogkörébe tartozik. Az vizsgálat jelenlegi állása szerint Szundaravedzs anyagi ellenszolgáltatás nélkül, csak vendégként szerepelt a televízióban. Amennyiben valóban ártatlannak bizonyul a séf-miniszterelnök, a politika iránt érdeklődő ínyencek nemsokára talán újra élvezhetik, hogyan kóstolgat és morgolódik Thaiföld kormányának első embere.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását