2024. április 20. - Tivadar

A bőrönd titka

A New York-i International Center of Photography vizsgálja a Robert Capa magyar származású fotóriporter Mexikóból előkerült bőröndjében lévő negatívokat.
2008. május 26. hétfő 08:46 - Hírextra

A központ azt tervezi, hogy munkájuk egyes fázisait megtekinthetővé teszik az interneten, később pedig kiállítást szerveznek és könyvet jelentetnek meg a felvételekből - írta az El País című spanyol napilap.

Kristen Lubben kutató, aki részt vesz ebben a munkában, elmondta, hogy a Capa műveit ismerők már tíz éve tudnak a bőrönd létezéséről, "de a tárgyalások a sorsáról nagyon lassan haladtak". Így nem is kerülhettek bele a Capáról és társáról, Taróról tavaly ősszel rendezett kiállításokba. Ősszel viszont ez valószínűleg megtörténik a londoni Barbicanban rendezett kiállításon, amelyet aztán elvisznek Olaszországba, Hollandiába és Spanyolországba.

A bőröndöt állítólag Emerico Chiki Wisz, Capa barátja és asszisztense adta át 1940-ben Javier Aguilar mexikói tábornoknak, aki diplomataként dolgozott akkor Franciaországban, azzal a céllal, hogy a mintegy 3500, a spanyol polgárháború idején készített negatív biztos helyen legyen.

A bőröndben lévő három dobozt a rokonok találták meg a tábornok halála után a 90-es években. Két dobozban 127 tekercs film volt, a harmadikban számos borítékban pedig darabokra vágott negatívok.
A filmek jó állapotban vannak, szkennelésükhöz azonban szükség van egy speciális szerkezetre, hogy ne sérüljenek.

Kristen Lubben szerint egyelőre megfejthetetlen, hogy Capa miért éppen ezeket a felvételeket rakta egybe. Olyan, mintha egy előválogatás lenne egy tervhez, amely végül nem valósult meg. A felvételek között a várakozások ellenére nem találták a híressé vált A milicista halála címen ismert kép negatívját.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását