2024. április 19. - Emma

Sólyom hazaérkezett

Sólyom László köztársasági elnök szombaton megérkezett Budapestre kilencnapos, három országot érintő délkelet-ázsiai látogatásáról. Az államfő május 15-től május 23-ig Vietnamban, Indonéziában és Szingapúrban tett állami látogatást.
2008. május 24. szombat 11:24 - Hírextra
Mint az MTI-nek korábban elmondta: gazdaságilag mindhárom ország fontos Magyarország számára, hiszen úgy tekintenek az országra, mint kapura az Európai Unió felé, ugyanakkor ez fordítva is érvényes, mert ez a három ország jelenti Délkelet-Ázsiába az utat Magyarországnak.

Vietnamban a két köztársasági elnök jelenlétében az oktatási, egészségügyi és turisztikai egyezmény mellett egy 35 millió eurós, 15 és fél éves futamidejű kötött segélyhitelről is megállapodást kötöttek, amelyet Magyarország nyújt Vietnamnak; az összeg legalább 50 százalékát magyar áruk és szolgáltatások beszerzésére kell fordítani. A pénzt a népesség-nyilvántartási rendszer keretének kialakítására, valamint a kommunális szennyvíztisztításra és az ivóvízellátás fejlesztésére fordítják majd.

Indonéziában egy 10 millió dolláros, 16 éves lejáratú kormányközi kötött segélyhitelről szóló egyezményt írtak alá, amelynek alapján Magyarország mobil víztisztító berendezéseket szállít majd az indonéz katasztrófavédelmi hatóságnak. Szingapúrban pedig szintén a gazdasági-oktatási kapcsolatok fejlesztése állt a tárgyalások középpontjában.

Sólyom László útjának a kétoldalú kapcsolatokon túl központi eleme volt a klímaváltozás és a környezetvédelem témája, amelynek jegyében mindhárom országban előadást tartott egy globális klímapolitika megvalósítását sürgetve, valamint több természetvédelmi területre is ellátogatott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását