2024. április 20. - Tivadar

Az agyad is eldobod

Top Shotta az új lemez címe, amit az elektronikus tánczene élő hangszereléséről híres Brains május végén letesz az asztalra. Május 23-án, pénteken, az A38 hajón a lemez megjelenését beharangozó lemezbemutató koncerten jórészt azok a művészek lépnek fel, a
2008. május 22. csütörtök 07:22 - Hírextra

Így fellép majd Harcsa Veronika, KRSA (P.A.S.O.) és MC Top Cat (UK) -, de igazi csemegét jelent az est vendégének az osztrák Bauchklang, a-capella-instrumentál-MC csapat koncertje is, akiket sosem láthatott még klubkoncerten a hazai közönség – pedig saját bevallásuk szerint ez az igazi közegük.

A Brains hihetetlen kanyargós pályát tett meg 2006-os Humanual lemezük megjelenéséig: a kilencvenes évek egy korai HC csapatából, némi zenei és emberi behatásnak köszönhetően profi produkcióvá nőtte ki magát, mely mára nem csak egy korban és stílusban igen sokrétű közönséget mozgat meg, de szakmai elismeréseket is szerzett. A fő zenei csapást a drum and bass gitárokkal és erős ritmusszekcióval hangszerelt verziója jelenti, de zenéjük ennél sokkal színesebb, hisz a dancehall, reggae, ska, punk, rock elemei gyakorlatilag mind fellelhetők a számaikban.

Új anyaguk, a Top Shotta című lemez pedig minden eddiginél tovább megy. Harcsa Veronika ifjú jazzdívával például mindannyiuk számára ismeretlen területre merészkedtek: vérbeli XXI. századi, húzós elektronikus, poppos slágert készítettek. Az albumon vendégszerepelt többek között KRSA a PASO-ból, valamint az ős jungle arc, angol MC, Top Cat. Az említett közreműködők mind ott lesznek az A38 hajón, hogy együtt mutassák be a Top Shotta anyagát, de jelen lesz az Irie Maffia is, ami több szálon is kapcsolódik a Brainshez: egyrészt MC Columbo mindkét formációban meghatározó szerepet tölt be, másrészt a Humanual album egyik legütősebb száma, a Healing of the nation közösen íródott.

Ha ez a felhozatal valakinek még mindig nem lenne elegendő biztosíték egy tökéletes péntek esti táncolós bulihoz, a Bauchklang név hallatán kénytelen lesz minden kétségétől megválni, hisz az osztrák a-capella-instrumentál-MC formáció fellépései közismerten mindenkit levesznek a lábukról. Ennek a ténynek hatását az is fokozza, hogy az utóbbi évek fesztiválfellépései után most egy számukra hangzásban ideálisabb helyszínen, egy klubban léphetnek fel. Az osztrák csapat a Brainshez hasonló stílusturmixgépként működik (amiket beledobtak: ragga, drum&bass, hip-hop, világzene és elektronika), de egy irgalmatlan nagy hangszerelési csavarral: ők bizony minden hangot a testükkel állítanak elő, legyen szó lábdobról, szubbasszusról vagy fúvósokról. Sikerüket itthon a rádiókban hallható slágereik mellett az elmúlt évek felejthetetlen hangulatú koncertjeinek köszönhetik. Aki egyszer látta őket a színpadon valószínűleg átértékeli, hogy mire képes a tüdő, gyomor és száj nem beszélve a táncparkettet felforgató zenei élményről.

A buli felvezetését a legmegbízhatóbb párosra, DJ Cadikra és MC Zeekre bízta a Brains legénysége, így szinte biztos, hogy aki eljön a hajóra május 23-án, komoly kiképzést kap agyban és a tánctéren egyaránt.

Fellépők: Brains, Bauchklang (A), Cadik, Zeek MC
Vendégek: Harcsa Veronika, KRSA (Pannonia Allstars Ska Orchestra), Irie Maffia, Top Cat (UK)

Helyszín: A38, Petőfi híd, Budai hídfő
Jegyár: 3.000 / 3.500 Ft

További információk:

http://www.a38.hu
http://www.brains.hu
http://www.bauchklang.com
http://www.paso.hu
http://harcsaveronika.hu
http://www.iriemaffia.hu

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását