2024. május 10. - Ármin, Pálma

Átverik az egrieket

Előnytelen munkaszerződést kínál az egri kórház dolgozóinak az intézmény vagyonkezelői jogát elnyerő HospInvest Zrt. - tájékoztatta szerdán az MTI-t az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének helyi vezetője.
2008. május 21. szerda 20:50 - Hírextra
A korábbi ígéretek ellenére, amely szerint két évig a közalkalmazotti jogviszonnyal járó juttatásokat garantálják az orvosok és szakdolgozók számára, ezek nem szerepelnek a szerződésben - közölte Hegyaljai Judit.

A HospInvest szerint viszont a felkínált szerződés a dolgozók minden, eddig meglévő juttatását tartalmazza. Hegyaljai Judit elmondta: a szerződés nem tartalmazza a "garantáltan felüli illetményt", ami dolgozónként 4 ezer és több tízezer forint közötti pluszjuttatást jelent havonta.

Szintén nem szerepel benne a 13. havi bér, az utazási támogatás és a munkaruha juttatás - sorolta a kifogásokat az érdekképviseleti vezető. Minderre csupán egy, a munkaszerződésekhez csatolt "tájékoztatóban" tesz ígéretet a HospInvest, illetve az általa alapított Agria Kórház Kft.
Vagyis ily módon semmilyen garanciát nem nyújt a kontraktus-ajánlat a juttatások további folyósítására - mondta.

Egyben emlékeztetett arra, hogy korábban 860 dolgozó írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem kívánnak lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról. Érdekeik képviseletére pedig megbízást adtak egy ügyvédnek.

A HospInvest bízik abban, hogy az egri munkatársak döntő többsége alá fogja írni az átlépési nyilatkozatot és az egyénre szabott munkaszerződését, hiszen a HospInvest több alkalommal is garantálta számukra a továbbfoglalkoztatásukat, meglévő munkafeltételeik, meglévő bérük és egyéb juttatásaik megtartása mellett - tájékoztatta az MTI-t Deák Gábor, a cég alelnöke.
Ugyanakkor a cég gondoskodni fog a kieső dolgozók pótlásáról. A többi között számítanak arra a több száz egészségügyi dolgozóra akik korában önként távoztak az egri kórházból, vagy leépítették őket az elmúlt években.

Sőt, szükség esetén szívesen foglalkoztatnának olyan szakdolgozókat is, akiket korában más Heves megyei, vagy a megyén kívüli egészségügyi intézményekből küldtek el leépítések során - tette hozzá.

Egyébként a cég ajánlata szerint a dolgozók a jövőben is ugyanazon alapbért és pótlékokat kapják, amelyeket eddigi munkaszerződésük, a törvényi és jogszabályi előírások, valamint a kollektív szerződés tartalmazott.

Továbbá, a munkaszerződésre vonatkozó ajánlat egyértelmű hivatkozást tartalmaz a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényre is, tehát a HospInvest írásban kötelezte magát az abban foglaltak betartására - mondta.

Deák Gábor szerint az ajánlatban nem kell külön szerepeltetni például a munkába járási támogatást, mert ebben a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a munka törvénykönyve is azonosan rendelkezik.

Arról is szólt: a munkaszerződésben szereplő HospInvest Agria Kórház Kft. a HospInvest Zrt. 100 százalékos tulajdonában áll. Vagyis a HospInvest Agria Kórház Kft. tevékenységéért a HospInvest Zrt. korlátlanul és egyetemlegesen felel - közölte Deák Gábor.

A Heves Megyei Önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat.
A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.

A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Továbbá demonstrációkon civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását