2024. május 7. - Gizella

Baglyok lepik el a könyvtárat

Baglyok százai fogják ellepni péntek délután a győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtárat. Akkor kezdődik ugyanis a Bagolyfigurákat Gyűjtők Országos Találkozója - mondta a főszervező kedden az MTI-nek.
2008. május 20. kedd 19:52 - Hírextra

Horváth Ferenc tájékoztatása szerint az országból egy tucat gyűjtő kerekedett fel, hogy megismerkedjen azokkal, akikkel azonos hobbit űz. A találkozó során mindannyian ismertetik kollekciójukat, annak kialakulását, érdekességeit. A gyűjtők a legkülönfélébb mesterségeket, foglalkozásokat űzik, van köztük könyvkereskedő és szívgyógyász, múzeumi asszisztens és jogász. De hogy a gyűjtés öröm, azt valamennyien vallják.

A találkozó résztvevői szombaton és vasárnap kiállításon tárják az érdeklődők elé gyűjteményük porcelánból, üvegből, fából, fémből, kagylóból formált példányait a könyvtár galériájában és klubjában.

Horváth Ferenc, a könyvtár művelődésszervezője maga is gyűjtő, 300 különféle bagolyfigura gazdája. Mint mondja, öt éve hódol ennek hobbinak. S büszkén emlegeti, hogy Deim Pál szobrászművész kis krétarajzot küldött neki a szentendrei - bagolyformájú - városházáról, miután megtudta, a győri városi könyvtár munkatársának a baglyok a gyengéi.

A hétvégi találkozó vendégeit irodalmi műsorral is meglepik a rendezők. A versek, a prózai írások természetesen a baglyokról szólnak majd. Velük foglalkozó művekkel a világirodalom és a magyar irodalom sincs híján. Elég csak arra gondolni, hogy Charles Baudelaire, Fekete István, Romhányi József és még megannyi szerző fantáziáját ejtették rabul ezek az éjjeli madarak. Különös életmódjukat filmesek is megörökítették. Az alkotást le is vetítik majd a bagolyfigurák gyűjtőinek.

S hogy a gasztronómia se maradjon ki a találkozó programjából: a győri vendéglátók az ország különböző tájairól érkezőket stílszerűen bagolytüdővel kínálják. Matyóföldön így hívják az aszalt szilvát - adott magyarázatot az étek furcsa elnevezésére Horváth Ferenc.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását