2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kendernevelés helyett ültess fát

Marihuána helyett faültetésre biztatja a Kendermag Egyesületet Pettkó András. Az MDF-es politikus erről azelőtt beszélt az MTI-nek, hogy vasárnap délután demonstrációt tart a kannabisz legalizálását szorgalmazó szervezet Budapesten.
2008. május 18. vasárnap 15:24 - Hírextra

„Elfogadhatatlannak tartom a Kendermag Egyesület legújabb hajmeresztő ajánlatát, miszerint a kender legalizálása, az arra kivetett adó által, hatvanmilliárd forintot hozna az államnak. (…) Inkább azt javaslom a Kendermag Egyesületnek, hogy ha mindenképpen több zöldet akar Magyarországon, akkor vásároljon gyeptéglákat vagy ültessen fákat” – mondta Pettkó András.

Az európai példák is azt mutatják, hogy ahol az elmúlt néhány évben enyhítettek a szabályokon, az utóbbi időszakban szigorítani kezdtek. A tiltó jogszabályok megváltoztatása nem időszerű Magyarországon – tette hozzá.

A marihuána-kérdést nem lehet politikai üggyé tenni, ez egy szakmai kérdés, amelyre szakmai megoldásokat kell találni – hangsúlyozta a politikus.
Pettkó András szerint növelni kell a megelőzésre szánt pénzt: legalább annyit kellene költeni

prevencióra, mint három-négy évvel ezelőtt. 2000 és 2004 között folyamatosan emelkedett a kábítószer-használat megelőzésére szánt pénz, azóta azonban folyamatosan csökken – fűzte hozzá.
A Kendermag Egyesület délután szervez demonstrációt Budapesten a Globális Kenderfelszabadító Tüntetés nemzetközi rendezvénysorozat részeként.

A Nemzeti Drog Fókuszpont, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium tavalyi jelentése szerint növekedett az ismertté vált kábítószer-használók száma Magyarországon, továbbra is a kannabisz a legnépszerűbb drog, de egyre nő a heroin és a kokainfogyasztás is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását