2022. május 23. - Dezső

Rock a templomban

Pünkösdhöz is kapcsolódó témájú rockoratóriumot mutatnak be A hajnal címmel a budapesti Újlaki templomban vasárnap - közölte az MTI megkeresésére a mű zeneszerzője és szövegírója, a zenészcsaládból származó Krúdy Ádám.
2008. május 12. hétfő 12:40 - Hírextra
Elmondása szerint az énekes darab, amelyet egy 10 fős, fúvósokkal is kiegészített rockzenekar kísér, bibliai történeteket dolgoz fel Jézus sírba tételétől mennybe meneteléig. A zenés színmű többek között feldolgozza az emmausi tanítványok történetét, amikor Jézus kereszthalála után újra találkoznak mesterükkel, ezenkívül Tamás apostol kétkedésének jelenete, valamint a csodálatos halfogás története is szerepel a cselekményben.

Az utolsó dal utal a Szentlélek kiárasztására, amivel kötődik pünkösd hagyományához, mivel ez a keresztény ünnep szintén ennek az eseménynek állít emléket. A szerző arra is felhívta a figyelmet, hogy a darab keretes szerkezetű, a prológus Krisztus idejébe vezeti a hallgatót, míg az utolsó szám a jelenbe kalauzolja vissza.

Véleménye szerint a rockoratórium arról az időszakról szól, amikor "az emberiség történetében a kereszténységgel új korszak kezdődött".

A gitárközpontú dallamos rockzenén alapuló oratóriumot a későbbiekben egy esztergomi plébániatemplomban, valamint a kisvárdai református családi napon is tervezik bemutatni, a szerzői felvételt pedig ősszel CD formájában szeretnék megjelentetni - jegyezte meg.

Krúdy Ádám megemlítette, hogy tíz éve Az ígéret címmel karácsonyi témát feldolgozó rockoratóriumot is írt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását