2024. április 19. - Emma

Októberben filmszemle

Az idén október 8. és 12. között rendezik meg a szolnoki Tisza moziban a nemzetközi képzőművészeti filmszemlét, amelyre az évtizedes hagyományoknak megfelelően az elmúlt két évben született alkotásokat várnak - közölte a rendezvény titkára az MTI-vel.
2008. február 21. csütörtök 10:33 - Hírextra

Hatvani Katalin elmondta: olyan műveket szeretnénk levetíteni, amelyek a képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, újraértelmezésére vállalkoznak, valamint egy vagy több képzőművész, művészeti csoport életéről, annak egyes szakaszairól szólnak.

Hozzátette: a szolnoki szemlén a helye azoknak a filmeknek is, amelyek a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit tárják fel. Emellett várják azokat a produkciókat is, amelyek a képzőművészet valamely eszközének felhasználásával készültek, így kísérleti és animációs filmeket.

A nevezési díj 10 euró filmenként, egy alkotó - a mű rendezője vagy szerkesztője - maximum két filmet nevezhet április 18-ig. A filmek kategóriába sorolásáról előzsűri dönt.

A szolnoki Tisza moziban az 1990-es évek végétől rendeznek nemzetközi filmszemléket, páros években a képzőművészeti, páratlan esztendőkben a tudományos jellegű művek kerülnek vetítővászonra.

A legutóbbi, 2006-os képzőművészeti seregszemlére csaknem 200 alkotást neveztek, és az előválogatás után 103 rövid-, dokumentum- és játékfilmet mutattak be a város felújított művészmozijában. A 103 alkotás mintegy fele hazai filmesektől érkezett, de sok művet küldtek Franciaországból és Németországból, valamint Európa más országaiból. Ezen kívül láthatók voltak argentin, ausztrál, kanadai, iráni, izraeli, japán produkciók is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását