2024. május 6. - Ivett, Frida

Steve Winwood 60

Szinte hihetetlen, hogy az örökifjú, kölyökképű Steve Winwood is belépett abba a bűvös korba, amely a rockzene hajnalán, a műfajban jeleskedő zenészek húszas éveiben elképzelhetetlennek tűnt: május 12-én lesz hatvan éves.
2008. május 10. szombat 13:14 - Hírextra
Ritka adottságok birtokosa Winwood. Például külsejét tekintve alig változott a 60-as évek óta. Abba a típusba tartozik, amely egyszerűen nem hajlandó öregedni. Ilyen szerencsés típus a rockzenében Jeff Beck, s ilyen volt az irodalomban Németh László (eredeti végzettsége szerint orvos). Már 40 felé járt, amikor a rendelőjébe érkező mamák még rendre azt kérdezték tőle: mondja csak fiacskám, hol találom az iskolaorvos urat?

A kortalanságnál lényegesebb adottsága Winwoodnak a hangja és zenei tehetsége. Ha Norman Mailer egykor azt írta Allen Ginsbergről, hogy "gyönyörű beszédhangja a nyugati világ egyik legerőteljesebb, lenyűgöző orgánuma", akkor Winwood hangjáról bízvást állítható: a rockzenében kevesen képesek ilyen tisztán, szárnyalóan énekelni: Emellett zseniálisan játszik billentyűs (zongora, orgona) és húros (gitár, basszusgitár) hangszereken - és komponistának sem utolsó.

Tehetsége gyaníthatóan nem a semmiből pattant ki, hanem a családfakutatás szakirodalma által céhmodellként emlegetett típus szülötte. Czeizel Endre genetikus ezzel a kifejezéssel illeti egy-egy kiemelkedő adottság családon belüli halmozódását. Winwood apja, Lawrence félprofi zenész volt: hat napon át könyvelőként dolgozott, hogy a hétvégén egy bigbandben a szaxofont fújja. A családnál gyakran vendégeskedtek a zenésztársak, a papa pedig, látván a két fiú, Steve és az öt évvel idősebb Mervyn érdeklődését, már zsenge korukban bátorította őket a hangszerekkel való megismerkedésre. Steve például négyévesen ült először a billentyűkhöz, majd gitározni is megtanult.

Tizenkét éves volt, amikor Mervynnel együtt - a papa biztatására - egy vasárnap beszálltak a bigband műsorába egy birminghami lokálban. Az akkor divatos kötött ritmusú tánczene helyett egy rock and roll egyveleget adtak elő két gitáron, hozzá fúvósok kíséretével. A közönség majd megőrült a profi teljesítmény hallatán - noha Steve még rövidnadrágban állt a színpadon!

Ez a debütálás el is döntötte a Winwood-fiúk további pályáját. Elvégezve az iskolát (ahol emelt szintű zeneoktatás folyt, ami nyilván szintén segítette a bennük meglévő zenei tehetség kibontakozását), létrehozták a Muff Woody Jazz Bandet, amelyben Mervyn (becenevén Muff) gitározott, Steve zongorázott. Idővel a blues vonzásába kerültek, amit megpecsételt találkozásuk Spencer Davisszel. Az ismert folkénekes-gitárosra mély benyomást tett a két fivér játéka egy egyetemi fellépésen, és pár közös gyakorlás után egymás tenyerébe csaptak: 1963 végén megalakult a Spencer Davis Group: Davis gitározott, Mervyn Winwood basszusozott, Steve Winwood gitározott és orgonált, Pete York dobolt.

A birminghami kvartett hamarosan a legnépszerűbb R&B banda lett a szigetországban. 1967 nyarán Budapestre is eljutottak, de akkor már a Winwood-fivérek kiszálltak. Steve megalakította a Trafficet, amellyel szép sikereket ért el. 1969 elején összefogott Eric Claptonnal, és létrehozták a legendás Blind Faith supergroupot. Ennek a lelke Winwood volt: az együttes egyetlen lemezének hat dalából három az ő nevéhez fűződik.

A Traffic-korszak 1974-ig tartott, a banda számait Winwood a kiváló dobossal, Jim Capaldival szerezte; ők ketten olyan tandemet alkottak, mint a Beatles esetében a Lennon-McCartney páros. Ezután Steve szólókarrierbe kezdett. Szép számban adott ki lemezeket, ezeknek fogadtatása meglehetősen vegyes volt. Kiemelkedik közülük az 1980-as Arc of a Diver, amely platinalemez lett az USA-ban, valamint a Back in the High Life (1986). Ennek eufórikus hangulatú számai mögött (cherchez la femme!) Eugenia rejtőzik: az a hölgy, akiben Steve végre megtalálta az igazit, akihez korábban annyi fájdalmasan szép dala szólt (Empty Pages; No Face, No Name, No Number; Sitting Here Thinking of My Love), s akit feleségül vett.

Winwood az utóbbi három évtizedben inkább szólistaként öregbítette a hírnevét. Utoljára 2003-ban jelentkezett saját lemezzel (About Time), viszont alkalmi bulikra rendszeresen összeáll neves rockzenészekkel. Így volt ez tavaly nyáron, amikor - sok más "húrtépővel" együtt - ő is ott volt az Eric Clapton által kezdeményezett Crossroads gitárfesztiválon Chicagóban. A két zseniális angol muzsikus öt számban pengette együtt a húrokat, a nagyszerű élmény szerencsére DVD-n is hozzáférhető.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását