2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tűzoltók tanítják a gyerekeket

Többek között a tűz keletkezéséről és oltásáról tartanak igazi tűzoltással egybekötött előadást a szentendrei Templomdombi Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak tűzoltók pénteken, hogy felkészíthessék a kicsiket arra, hogy ne essenek pánikba egy eset
2008. május 8. csütörtök 13:03 - Hírextra
Az alsótagozatos gyerekek számára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai négy témát "dolgoznak fel": a tűz szerepe a mindennapi életünkben, a tűz keletkezése és oltása, segítségkérés telefonon, menekülés a veszélyeztetett területről - mondta Dobson Tibor, az OKF szóvivője.

"Beszélgetünk velük arról, hogyan kell felismerni a veszélyt és mit kell tenni ilyen helyzetben. Megtanítjuk nekik például azt, hogy tűz esetén négykézláb, a padlóhoz közel kell menekülni, és lehetőség szerint vizes törölközőt kell az arcuk elé tenni" - tette hozzá.

Játékos formában arra is megtanítják a gyerekeket, hogy kit kell hívni tűz esetén, milyen telefonszámon lehet elérni a tűzoltókat.

Az órán elhangzottak kiegészítéseként a szentendrei hivatásos tűzoltóság műszaki mentési és tűzoltási bemutatót tart, ezt az érdeklődők is megtekinthetik és kipróbálhatják a tűzoltósági eszközöket és felszereléseket.

Dobson Tibor hozzátette: az iskola ebben a tanévben az alsótagozat osztályaiban bevezette a veszélyhelyzeti ismeretek tanítását és a program zárásaként tartják az iskolai szintű bemutatót.

 Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti alaptantervben is hangsúlyt kap a személyes biztonsággal, a magatartási mintákkal, a biztonságkultúrával kapcsolatos készségek fejlesztése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását