2024. április 19. - Emma

Gercsák feladta a küzdelmet

A hosszútávúszók sevillai világbajnokságán Gercsák Csaba a 10 kilométeres olimpiai szám, majd az 5 km után a zárónapi 25 kilométeren is elindult, de nem ért célba, - a vb honlapja szerint - feladta a versenyt a Guadalquivir folyón kialakított pályán.
2008. május 8. csütörtök 17:43 - Hírextra
Gercsák az olimpián Pekingben először szereplő 10 kilométeren nem került a legjobb tíz közé, s hasonlóképpen kiszorult az ötkarikás rajtjogot biztosító első tízből a két magyar nőversenyző, Kovács Rita és Hajnal Erika is. Mivel egyikük sem tudott kvótához jutni, még egy lehetőségük maradt a kvalifikációra, ezt a kínai fővárosban május 31-én és június 1-jén sorra kerülő előolimpián szerezhetik meg.

A sevillai vb csütörtöki, befejező napján megrendezett 25 km-es versenyt az 5 kilométer bronzérmese, a holland Maarten Van Der Weijden nyerte fél másodpercnyi (!) különbséggel az amerikai Mark Warkentin előtt, a harmadik az orosz Jurij Kugyinov lett.

A nőknél - ahol nem volt magyar induló - orosz győztest avattak Kszenyija Popova személyében, aki a holland Edith van Dijk és a honfitárs Natalja Pankina előtt ért elsőként a célba.
eredmények:

férfi 25 km:
1. Maarten Van Der Weijden (Hollandia) 5:04:01.1 ó
2. Mark Warkentin (Egyesült Államok) 5:04:01.6
3. Jurij Kugyinov (Oroszország) 5:04:02.4
Gercsák Csaba feladta.

női 25 km:
1. Kszenyija Popova (Oroszország) 5:27:48.2 ó
2. Edith van Dijk (Hollandia) 5:27:50.3
3. Natalja Pankina (Oroszország) 5:27:53.9
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását