2024. április 20. - Tivadar

Fialánál is vacsoracsata volt

A Kelj fel Jancsi! ma reggeli adásában a vacsoráé volt a főszerep. Fiala János, Csintalan Sándor és Navracsics Tibor nem a tegnap esti menüt tárgyalták ki, hanem egy öt évvel ezelőtti vendégség került szóba. A műsor témáját ma reggel Dobrev Klára, az Inde
2008. május 7. szerda 15:56 - Malina Adrienn
Fiala képletesen a politikai elittel szemben érzi magát. Nem szeretne az elitnek a várólistájára felkerülni, mert alkalmatlannak tartja magát arra. Hogy hova születik az ember, arról sem Isten, sem a szülők nem érdeklődnek előre, csak úgy megtörténik. A műsorvezető ismeri az illemet, akkor is, ha a műsorban néha oda nem illő dolgok hangoznak el, akkor is, ha minden ételt kanállal eszik, és akkor is ha nem köszön. A felvezetés után jöhetett a fekete leves.

A műsorban hosszasan idézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségével készített interjú azon részéről, ahol Klára asszony a család vacsoravendégeiről beszélt. Hogy miért érezte fontosnak elmondani az évekkel ezelőtti vendégségeket Fiala sem tudja. Dobrev interjú után Navracsics Tibor blog bejegyzése következett. (forrás: jobbklikk.hu)

„2003 elején keresett meg egykori hallgatóm, Szigetvári Viktor - aki csak TDK-dolgozatot írt hozzám - hogy Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadója szeretne találkozni velem, Orbán Viktor kabinetfőnökével. Azt üzente, ha nem bánom, vendégül látnak egy vacsorára, hogy beszélgessünk és megismerkedjünk egymással. Gyurcsány Ferencet akkor már sokan emlegették úgy, mint a jövő MSZP-jének vezető politikusát, ezért aztán kíváncsi voltam rá, és igent mondtam a meghívásra. (…) Amikor megérkeztem, Gyurcsány közölte, hogy a találkozónak semmilyen konkrét célja nincs, pusztán abnormálisnak tartja, hogy a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt háttéremberei között még minimális beszélő viszony sincs, ezért jó lenne, ha megismerkednénk (…). Az este általános belpolitikai csevegéssel indult, azonban ahogyan haladtunk előre, Gyurcsány mindinkább elveszítette önuralmát, és egyre kevésbé viselkedett házigazdához méltóan. A dialógus monológgá kezdett válni, a támadó hangnemben feltett - azóta már a parlamentből mindenki számára ismert - számonkérő kérdések egyre gyakoribbak és agresszívebbek lettek. A hangulat kínossá vált. Különösen akkor, amikor - akkoriban még szokatlan, azóta már tőle megszokott módon - "leszélsőjobboldalizta" a Fideszt. Ekkor jeleztem neki, hogy házigazdához méltatlannak tartom a viselkedését és kikérem magamnak. Dobrev Klára közbelépett, és igazi háziasszonyhoz méltóan próbálta csitítani férjét és oldani a kialakult rendkívül kínos hangulatot. Ezt követően - érthető okokból - viszonylag hamar véget is ért az este. (…) Ahogyan házigazdának méltatlan volt, ugyanúgy méltatlan miniszterelnöknek is.” – fejezte be Navracsics Tibor.

A Kelj fel Jancsi műsorvezetője arra számított, hogy Csintalan Sándorral és a hallgatókkal elemzi a témát, azonban a műsornak váratlan vendége akadt. Navracsics hívta fel Fialát, a műsorvezető legnagyobb meglepetésére. Persze a telefonáló közönségnek is megvan a véleménye. Sokan szánalmas, felháborító dolognak tartják, hogy kiadta a vacsora intim titkait. Bár Fiala kérte, hogy minden megszólaló próbálja a politikai meggyőződését elrejteni, ez nem teljesen sikerült.

„A hallgatók már politikai meggyőződés szerint mennek át a zebrán. Ha Navracsics megy át a piroson, megállnak, ha Dobrev Klára a zöldön, akkor elgázolják. Ne tegyünk különbséget Kovács László és Orbán Viktor defektje között, ha ott állnak az út szélén. Az egyiknek megállnak a segíteni, a másikat pluszban még le is lövik” – állapította meg dühödten Fiala.

Hogy miért Csintalan Sándort hívta fel ennek az ügynek kapcsán, arra is kaptunk magyarázatot. Mint két Rómeó, vállalják a kapcsolatukat és tovább barátkoznak, persze minden erotikus vonzódás nélkül.

Jöhetett Navracsics magyarázata. „Öt évig azért nem beszéltem erről, mert ez két magánember dolga. Számomra egyébként sem volt túl kellemes emlékű az este. Ezerszer előhozakodhattam volna vele, de direkt nem akartam. Lehet, hogy Dobrev Klára az interjúban csak rosszul fogalmazott, vagy az újságírók hagytak ki belőle részeket, de ez akkor, ott, egy más jellegű találkozó volt. Amikor elolvastam ezt az interjút, nem gondoltam semmire. Később elkezdtek hívogatni az újságírók, és akkor döbbentem rá, hogy ez az emberek számára mást jelent, mint nekem. Nekik úgy jöhetett le, hogy mi napközben játsszuk a színjátékainkat, este meg együtt vacsorázunk. Azért akartam elmesélni, és ezért írtam le a jobbklikk.hu-n, hogy mindenki pontosan tudja, mi is történt azon a vacsorán, és hogy én miért tartom ezt ízléstelennek. Nem értem, hogy miért rólam szól ez a történet, hiszen nem én voltam, aki először szóba hozta.”

Fiala nem titkolta, hogy jólesett neki a frakcióvezető megkeresése, a hallgatók felfogása már kevésbé. „Fel tudnék robbanni attól, ami itt van. Azt érzem, hogy nekem szerepem van a magyar nyilvánosságban, és cselekednem kell, miközben tudom, hogy nincs szerepem, és nem kell cselekednem. A magyar sajtónak egyedüli ága vagyok, aminek sokan nem örülnek. Ha én itt megdöglök, nem lesz több Kelj fel Jancsi!”

De ettől nem kell félnünk. Holnap Dobrev Klára lesz a vendég, hogy Csintalannal, Navracsicscsal vagy nélkülük ezt még nem tudni, de tovább folytatódik a „vacsoracsata”. Ezúttal nem az RTL Klubon, hanem a Pont FM rádióban.

Akik későn keltek, vagy bármi másért elmulasztották a reggeli műsort, ma éjjel fél tizenkettőtől egy óráig meghallgathatják a Kelj fel Jancsi szerkesztett változatát a Pont FM 88.1-en.
Forrás: Pont FM 88.1
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Ozmium
2008. május 8. 07:06
Navracsics túltanulta magát.
Az intelligenciája ettől lett önmagába visszatérő egyenes. Nulláról indult és,... érkezett.
Csak addig lesz ilyen pökhendi, még rá nem jön, hogy Ö csak egy untermann.
Szifo
2008. május 7. 16:51
Szánalmas figura ez a Navracsics. A meghívást elfogadja, azonban a nyilvánosság előtt vendéglátóját leszólja, kibeszéli, s negatív színben tünteti fel. Intelligens, kulturált ember soha nem tenne ilyet.
Nem Gyurcsány, hanem Navracsics a szalonképtelen.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását