2024. május 30. - Janka, Zsanett

Eltűnt huszonegy diák a Pécsi Tudományegyetemről

Eltűnt huszonegy kínai diák a Pécsi Tudományegyetemről a napokban - erősítette meg a Népszabadság keddi számában megjelent információt az intézmény szóvivője az MTI-nek.
2008. május 6. kedd 20:09 - Hírextra

A dél-kínai Fucsian (Fujian) tartományból származó fiatalok - másik tizenegy hallgatóval együtt - áprilisban érkeztek a baranyai megyeszékhelyre, hogy részt vegyenek az egyetem három hónapos angol nyelvű előkészítő kurzusán. A huszonegy diák azonban egy napon kiköltözött az egyetem vendégházából, és távozott, ám erről előzetesen senkit sem tájékoztattak - mondta el Győrffy Zoltán.
Álmosné Kajdy Ella, a PTE nemzetközi oktatási központjának vezetője a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: a huszonegy diákot egyazon kínai ügynökség hozta Pécsre. Az egyetem jelezte a történteket ügynökségnek. A cég úgy reagált, hogy nem érti a kínai diákok összehangolt távozásának okát. A jelek arra utalnak, hogy a fiatalok azért jelentkeztek az egyetemre, hogy vízumhoz jussanak, majd a tartózkodási engedélyt felhasználva továbbutazzanak az unió valamelyik országába.
A PTE értesítette a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pécsi régiós igazgatóságát a kínai fiatalok eltűnéséről. Az igazgatóságon nem kívántak nyilatkozni az ügyben, csak annyit mondtak, hogy megtették a szükséges intézkedéseket. A lap információi szerint ez azt jelenti, hogy körözést adnak ki a kínaiak ellen, s ha megtalálják őket az unió valamelyik országában, kiutasítás vár rájuk.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal budapesti központja kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elmúlt 5-6 évben nem volt jelentős az ilyen esetek száma.

Végh Zsuzsanna főigazgató elmondta: a külföldi hallgatók száma alig éri el az ezret, ehhez képest az egy-két tucat elkövető minimálisnak tekinthető. Tájékoztatása szerint az elkövetők nagyrészt ázsiai, afrikai országokból érkezett diákok.

Mint mondta: az oktatási intézmények által kiadott dokumentumok is kellenek ahhoz, hogy kiállítsák a Magyarországra érkező diákok vízumát. Ilyenkor az oktatási intézménynek kell ellenőrizniük, hogy a külföldi diák mennyi ideig akar az országban maradni.

Rádli Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Felsőoktatási Főosztályának osztályvezető-helyettese azt MTI kérdésére válaszolva elmondta: a diákok minden esetben minimum egy szemeszterre tudnak beiratkozni, de átlagosan 3-4 évig szoktak maradni.

A főosztályvezető-helyettes úgy nyilatkozott, hogy minden esetben a főiskoláknak, egyetemeknek kell meggyőződniük arról, hogy a hallgatók huzamosabb ideig akarnak-e az országban maradni; a felvételi elbeszélgetésen az erre vonatkozó kérdéseket a tanulóknak fel kell tenni. Arról azonban sem a hivatal, sem az egyetem nem tudott tájékoztatást adni, hogy a Pécsi Tudományegyetemnek volt-e arra vonatkozó információja, hogy a kínai hallgatók mennyi időre tervezték a tartózkodásukat.

A pécsi egyetemen az elmúlt tíz évben ötven kínai diák szerzett diplomát. A legtöbben az angol nyelvű közgazdászképzésben vettek részt.

A múlt esztendő végén ugrásszerűen megnőtt a kínai diákok érdeklődése a PTE iránt: novembertől mostanáig 87-en jelentkeztek az egyetem három hónapos angol nyelvű előkészítő kurzusára. Februárban öt kínai diák kezdte el Pécsett az intenzív angol kurzust, ők a napokban vizsgával zárják a több százezer forintba kerülő tanfolyamot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását