Miről szól május elseje?

Nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy május elseje a világ legképlékenyebb ünnepe. Kisajátítják, üldözik, letiltják, de ő elnyűhetetlenül tartja magát, az ideológiák jönnek-mennek, de május elseje marad. Ilyenkor – valami miatt- ünnepelni kell. Ami a lényeg: az emberek a zöldbe vonulnak, és jól érzik magukat. Csak a díszlet, a körítés változik.

Nálunk a helyzet amúgy is speciális, hiszen, amíg évtizedeken keresztül május elseje a kötelező szocialista felvonulásokról szólt, addig 2004-ben hazánk ezen a napon lépett be az Európai Unióban. Micsoda zsúfoltság! Ami nemrég még a nagy „keleti birodalom” ünnepe volt, az most már a nagy „nyugati Unióé.” De nemcsak ez az egyetlen ellentmondás ennek a napnak a történetében: 1956-ban a Vatikán döntése nyomán a munka ünnepe katolikus ünnep (is) lett, egész pontosan Munkás Szent Józsefé, akiben a munkások védőszentjét tisztelhetjük. Ez csak azért furcsa, mert az egyház sokáig üldözte ezt az ünnepe. Ugyanis pogány gyökerei vannak.

Pogány gyökerek

Ahogy más hagyományos pogány ünnep, május elseje megünneplése is egy fontos természeti jelenséghez kapcsolódott: az élet megújulását, a tavasz megérkezését köszöntötték ezen a napon. Ezt a hónapot mai is a római Maia istennő nevén hívjuk, aki a termékenység és a bujaság szimbóluma volt. Az ő tiszteletére –tánc és ének kíséretében- disznót áldoztak május első napján. A kelta hagyományban is valami hasonlóra bukkanunk: ők a tűz napját, a tél végét, a nap visszatérését ünnepelték ezen a napon.

A katolikus egyház természetesen nem véletlenül üldözte ezt az ünnepet. Az ilyen régi pogány hagyományok felelevenítése általában nem voltak túl erkölcsös tevékenység. Egyfelől az evés-ivás, másfelől a szexuális kicsapongások térítették el a hívőket a rendes, istenfélő életviteltől. Sokan erdőbe vonultak ilyenkor, és átadva magukat a test gyönyöreinek, vad orgiákba csaptak, akár még ismeretlenekkel is. (Hogy egy klasszikust is említsünk: Shakespeare Szentivánéji álom című remekműve is egy ehhez hasonló pogány ünnep, a nyári napforduló estéjén játszódik, és emlékezzünk csak egy kicsit: bizony mindenki mindenkivel összekeveredett, másnap pironkodtak is rendesen…) A földművesek május elsején sokáig a termékenységisteneit ünnepelték, és adtak hálát nekik. Ebből az alkalomból több helyen ijesztő maszkokban és jelmezekben ünnepeltek, s vonultak fel. Az ilyen és az ehhez hasonló szokások a katolikus egyház akarata ellenére egészen a 18. század végéig tartották magukat. Aztán áthangolták őket.

Egy másik május elseje: a munka ünnepe

Az elnevezés azonban becsapós: nem magát a munkát ünnepelték, és ünneplik mai is május elsején, (akik igen, azok apró tévedésben élnek) hanem eredetileg azokra az áldozatokra emlékeztek, akik a május elsejei chicagói tömegtüntetések alkalmával elestek, illetve később az ellenük folytatott eljárás során vesztették életüket.

Ez a később híressé vált tüntetés azonban már csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen az első tüntetések a 18. század végére nyúltak vissza. Ezeknek célja a 8 nyolc óra munka beiktatása és elfogadtatása lett volna, hiszen akkoriban még teljesen normálisnak számított, ha valaki napi 10-12, vagy akár 14 órát dolgozzon. A klasszikus – Nagy Feró által is feldolgozott – szlogen pedig egy angoltól, Robert Owentől származott, aki 1817-ben summázta találóan így a munkások követelését: Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra egyéb tevékenység. (utóbbiból lett rövidítve a nyolc óra szórakozás)

A korai tüntetéseknek még nem volt foganatja, nem úgy, mint annak a chicagóinak, amelyet 1886. május elsejére hirdettek annak okán, hogy a város munkáltatói az előre egyeztetett időpontig a munkaidőben nem eszközöltek semmiféle változtatást. (Ez már ekkora csak a magánszférában volt így, mert az állami gyáraknál, vállalatoknál már évekkel korábban bevezették a nyolc órás munkaidőt.) A május elsejei sztrájkra közel 45 ezer munkás ment el, (de a tüntetések Amerika szerte több százezer embert vonzottak) ami először még nem győzte meg a tulajdonosokat, így továbbfolytatódott a sztrájk. Két nappal később, május harmadikán a chicagói Haymarket téren véres összecsapásra került sor a tüntető munkások és a rendőrök között, több halálos áldozattal és számos sebesülttel. Erre emlékszik az 1889. július 14-én Párizsban alakult a II. Internacionálé (1889–1916 között működött, a munkásság szervezeteinek nemzetközi egyesülése volt), amely úgy döntött, hogy 1890. május 1-jén nemzetközi megmozdulást hirdetnek a nyolcórás munkanap bevezetéséért.

A következő évben világszerte – így az Egyesült Államokban, Európa számos országában, Chilében, Peruban és Kubában – egy napon tüntettek a munkások a rövidebb munkaidőért, a feketék és fehérek egyenjogúságáért és a munkásosztály egységéért. (Ahol már bevezették a nyolc órás munkaidőt, nemzetközi szolidaritás kifejezéséért tüntettek.) A munka ünnepe tehát a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartandó ünnepség és egyben hivatalos állami szabadnap, mely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni.

@@

Május elseje Magyarországon

Május elsejének mély gyökerei vannak hazánkban. Vidéken már a középkortól élt a májusfa állításának szokása. Ekkor a legények a kiszemelt lány háza elé lopóztak éjjel, és egy kivágott, virágzó fát ültettek elé. Ez az udvarlás félreérthetetlen jele volt. A vonzódás komolyságát pedig a fa mérete hivatott kifejezni. (Városban ugye bajos lett volna fákat állítani, így –jobb híján- ott éjjeli szerenádokat ilyenkor hasonló célból.)

De honnan is ered ez a pajzán gondolatokat is ébresztő szokás? Így számol be erről egy 19. századi szokásgyűjtemény: „Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett egy Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényeiért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára a leszúrt bot kizöldült. Ez volt Szent Jakab apostol napja (május elseje) virradójára. Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet, észrevétlenül”. (Később –a pszichoanalízis hatására- sok kutató fallosz szimbólumot láttak a fában…)

Május elseje és a politika

Amíg vidéken bőszen állították a májusfákat, addig a városiak sem tétlenkedtek ezen a napon. (a szerenádról már szóltunk) A Magyarországi Általános Munkáspárt szervezésében Budapest azonnal csatlakozott az Internacionálé felhívásához, a fővárosban és az ország nagyvárosaiban már tüntetéseket is tartottak 1890. május elsején, amit később minden évben megismételtek.

Egészen a Horthy-rendszerig így volt ez. Ekkor ugyanis nem szívlelhették az effajta „szocialista” megnyilvánulásokat, a munkáscsoportosulásokat, ezért megtiltottak mindenfajta felvonulást. Ezt a hiányt azonban később alaposan bepótolhattuk. A Rákosi-, majd a Kádár-rendszer egyik hivatalos ünnepe lett ez a nap, és 1989-ig az egész országban hivatalosan, felvonulással, beszédekkel és majálissal ünnepelték meg a „munka napját.”

A szocialista népünnepély természetesen a rendszerváltás után kissé okafogyottá, ideológiailag pedig kiüresedetté vált. Rutin és nosztalgia jellemezte az ünnepeket, sokszor még a jól ismert régi klisék is felbukkantak (felbukkannak) a repertoárban. „Május 1-el végre kezdeni kellene valamit”, mondták sokan. Kapóra jött tehát az EU.

Május 1: mostantól a civileké?

A volt keleti tömb országaiból többen ezen a napon léptek be az Unióba 2004-ben, bár ez talán még nem elég ok arra, hogy egy egész társadalom lecserélje, elfelejtse fél évszázados reflexét. A legújabb mostanában az, hogy civil ünnepséget próbálnak fabrikálni május 1-ből. A lassan a civil kezdeményezések pesti központjává alakuló, Király utcai Sirályban május elsejét idén már szeretnék kicsit másképp megünnepelni, mint ahogy azt eddig tettük. Így nyilatkozott erről Schönberger Ádám a program egyik szervezője: „Koncepciónk, hogy ezt a napot áttematizáljuk a civil kezdeményezések, illetve az ezen kezdeményezéseket segítő szervezetek ünnepére, hogy az érdekvédelem és a társadalmi szolidaritással foglalkozók láthatóbbá váljanak. Mindezt azonban nem a korábbi munkásmozgalmi alapon gondoljuk el, hanem egy laza, könnyed délután és este keretében egy olyan belvárosi centrumban, ahova az való.”

Mostantól tehát ez a módi. Laza, könnyed és civil. Május elseje újabb ruhát öltött. Hogy mennyire áll jól neki, azt majd meglátjuk.