2024. március 29. - Auguszta

Segítenek a szocialisták

Szocialista országgyűlési képviselők fejlesztési mentorokként segítik a kiemelt európai uniós projektek megvalósulását - mondta Varju László, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten, beszámolva arról is, hogy törvénymódosítással igye
2008. április 29. kedd 18:00 - Hírextra

A mintegy 30 mentort a szocialista frakció kezdeményezésére kérte fel Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter - közölte a politikus sajtótájékoztatóján.

Varju László elmondta, a mentorok feladata, hogy a támogatási szerződés megkötéséig a szakhatósági eljárás keretében segítsék, hogy az adott területen a legfontosabb projektek megindulhassanak.

A frakcióvezető-helyettes azt mondta, felgyorsul az ügyintézés a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat elfogadásával. Az előterjesztés már benyújtották az Országgyűlésnek.
Mint mondta, a javaslat lerövidíti a tervezési időszakot, így rövidebbek lesznek a bírálati határidők, azaz egyes esetekben 60 nap helyett 30 nap alatt kell a hatóságnak eljárnia.

Varju László kitért arra, hogy egy nagyobb beruházásról több mint 30 hatóságnak kell véleményt mondania, a törvényjavaslattal viszont létrejön az összevont hatósági eljárási modell, azaz az érintett szakhatóságok egy időpontban tekintik meg a beruházást.

Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtökön jelentette be, hogy az év második felétől érezhető lesz a nagyberuházások, fejlesztések gyorsabb megvalósítását szolgáló intézkedési csomag hatása. A miniszter szerint a gyorsító sávba elsősorban a kormány által már jóváhagyott mintegy 40 nemzetgazdaságilag kiemelt projekt kerül, de ezek száma egy éven belül akár 100-ig is emelkedhet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását