Kultúra

Mindenki tetű

A formalinban tartósított tehéntől az elefántürülékig a művészet sok meghökkentő ötlettel állt elő eddig is. Miután már azt hittük, semmin sem tudunk meglepődni, német művészek saját tetveikkel rémisztik a közönséget.

A hét fiatal berlini képzőművész szándéka, hogy beköltözzön egy izraeli múzeumba három hétre, mindannyian hajukban számos tetűvel.

"A művészet immár nem azt jelenti, hogy valamit a falra festünk" – mondja Milana Gicin-Adiram, a Tel-Aviv közelében fekvő Bát Jam múzeumának kurátora – "a művészet maga az élet, s az élet pedig maga a művészet".

A performansz nagy ellenérzéseket váltott ki – a művészek szerint szándékolatlanul – egy olyan országban, amelyben a tetvesség talán másfajta jelentéstartalommal is bír, hiszen a náci propaganda szerint a zsidók "paraziták".

A "valógságshow" keretében a kiállítótérben élő művészek azt mondják, a múzeummal által feldobott témával – "házigazdák és vendégek" – játszottak el, és segítenek elmosni a valóság és a művészet közötti merev határokat.

Gicin-Adiram megvallotta, hogy rendkívül sok forrást kutatott fel a téma kapcsán a filozófiától a Bibliáig, s a világ minden tájáról jelentkeztek a téma megvalósítására, mégis a tetvek győzték meg.

"Az ötlet: élünk, mint a múzeum vendégei, és egyben házigazdák is vagyunk. A fejünkön lévő tetveket látjuk vendégül" – mondja a 23 éves Vincent Grünwald fején egy nejlonzsákkal, hogy megelőzze fejtetveinek szökését. A performerek azt állítják, eredetileg semmiféle kapcsolatba nem hozták a holokauszttal bemutatójukat,.

"Németként Izraelben fennállt a veszély, hogy talán félreértenek minket, vagy esetleg sebeket szakítunk fel. Az emberek érdeklődnek is erről. De például egy asszony megköszönte nekünk, hogy ilyen nagyszerűen tiltakozunk a német történelem fasiszta retorikája ellen" – számol be fejét vakargatva a 27 éves Stefan Reuter.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.