2024. május 10. - Ármin, Pálma

Herényi: Gyurcsány kérjen bizalmi szavazást!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek bizalmi szavazást kellene kezdeményeznie saját személyéről a parlamentben - mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek, azután, hogy a miniszterelnök ismertette az új kormányszerkezetet.
2008. április 28. hétfő 13:35 - Hírextra
Mivel az SZDSZ-küldöttgyűlés vasárnap arról döntött, hogy kilép a koalícióból, ezért javasolta az MDF azt, hogy a miniszterelnök kérjen bizalmi szavazást személyéről a parlamentben - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Mint kiemelte, a bizalmi szavazás alapján kiderülne, hogy van-e a kormánynak, illetve a kormányfő személyének többségi támogatása az Országgyűlésben. Hozzátette: amíg ezt nem derül ki, az MDF felelőtlenségnek tartja olyan emberek bevonását a kormányba, akik a civil szférából jönnek.

Az ellenzéki képviselő a civil szféra képviselőjeként nevezte meg Szabó Pált, a Magyar Posta jelenlegi vezérigazgatóját és Molnár Károlyt, a műegyetem rektorát. Ők nem a politika élvonalából jönnek, szakmai megítélésük változhat, ha egy olyan kormánynak a tagjai, amely "eleve bukásra ítéltetett" - hangsúlyozta Herényi Károly.

"Egy olyan kormánynak, melynek nem biztosított a háttere, nehéz a jövőjét megjósolni" - fogalmazott a politikus.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn déli sajtótájékoztatóján új kormányszerkezetet és hét új minisztert jelentett be, és közölte azt is, hogy az átalakítások két-három hét múlva lépnek hatályba.
Bajnai Gordon lesz a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője, Székely Tamás az egészségügyi miniszter, Szabó Imre a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Szabó Pál az újonnan megalakuló közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárcát vezeti, Szűcs Erika a szociális és munkaügyi tárcát veszi át, az önkormányzati tárca élére Gyenesei István kerül, és Molnár Károly lesz a tudománypolitikai-kutatásfejlesztési tárca nélküli miniszter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását