2024. július 17. - Endre, Elek

Kilépésre buzdított több SZDSZ-es

Több vezető SZDSZ-es politikus is a koalícióból való kilépésre buzdította a küldötteket a párt vasárnapi budaörsi rendkívüli küldöttgyűlésén.
2008. április 27. vasárnap 14:25 - Hírextra
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy komoly eredményeket értek el még akkor is, ha ezeket most visszafordítják. Felsorolásában említette, hogy csaknem húsz év után rendbe tették a társadalombiztosítást, egy évvel ezelőtt elindult a gyógyszergyártók közötti árverseny és létrejött az egészségbiztosítási felügyelet, bevezették a kórházi étkeztetés reformját, bevezették a vizit- és kórházi napidíjat.

A miniszter szerint a népszavazás igazi kára az volt, hogy elvette a szocialistáktól a "maradék bátorságot" a továbblépéshez. Hozzátette: ez így tovább nem folytatódhat, ezért azt kívánja, hogy az SZDSZ bátran menjen végig az úton, amelyen elindult.

Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke arról beszélt, hogy igennel fog szavazni a kilépésre a koalícióból, mert az MSZP-vel együtt képtelenség végrehajtani a reformokat, de azért is, mert három héttel ezelőtt néhányan kijelöltek egy utat, amelyen folyamatosan csökken az SZDSZ mozgástere, ezért a párt küldöttgyűlése nem érdemi, hanem formális döntést fog hozni.
A fiatal politikus azt mondta, hogy az ország jelenlegi helyzetében, amikor "nem dübörög a gazdaság, amikor (...)alapvető jogállami normák és liberális alapértékek kerültek veszélybe, Szilvásy (Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter)ámokfutásának köszönhetően, az SZDSZ-nek, aki végig asszisztálta az elmúlt hat év kormányzását, felelősséget kéne vállalnia tetteiért".

Emlékeztetett rá, hogy a szabad demokraták megszavazták az első Gyurcsány-kormány száz lépés programját, az áfacsökkentést, és a D209-es ügy kirobbanásakor a koalícióban maradtak.
Véleménye szerint az a baj, hogy a mostani koalícióból úgy lépnek ki, ahogy belementek. Mint mondta: szavazóik korábban nem értették, hogy mit keresnek Horn Gyula és a parlamenti többséggel rendelkező MSZP oldalán a kormányban. Akkor beléptek a koalícióba, a szavazók pedig szép lassan elmaradoztak.

Léderer András felhívta rá a figyelmet, hogy most ugyanez mehet végbe, mivel az elmúlt hat év SZDSZ-es politikája a 2006 őszi rendőrségi túlkapásokkal szembeni megengedő magatartással együtt folyamatosan azt üzente megmaradt szavazóiknak: "az életet, ameddig a szocialisták nem képesek egyedül többséget szerezni, minden áron az ő oldalukon képzeljük el". Ez után, mivel lejárt az öt perc, Léderer András kénytelen volt beszédét megszakítani.

Gusztos Péter, a párt ügyvivője arról beszélt, hogy konstruktív ellenzékként kell majd olyan parlamenti felállásban dolgozniuk, amelyet egyik oldalról a közös kormányzati munkát felmondó szocialisták, a másik oldalról pedig a Fidesz határoz meg. Hozzátette: tudja, hogy most sokféle érzés kavarog a résztvevőkben, de nincs más választásuk, mint kilépni a koalícióból.

Annak a véleményének is hangot adott: "öngyilkos kultúrának" tartja, hogy kiáll egy volt elnök, és a két elnökjelölt küzdelméről azt mondja, az másodosztályú meccs. Hozzátette, az ezt követő napon egy másik politikusuk arról beszélt, hogy az összes volt miniszter fojtogatja a pártot, vasárnap pedig egy olyan miniszter, akinek megadatott, hogy népszerű területen dolgozzon, "beletörli a lábát" azokba a szabad demokrata miniszterekbe, akik a legkeményebb politikai feladatra vállalkoztak, vállalva minden ezzel járó népszerűtlenséget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását