2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Nem kérnek a csóró turistákból

Június 1-től, a nyári turistaszezon kezdetétől megszigorodnak a montenegrói vámszabályok, s a beutazás költségesebbé is válik.
2008. április 25. péntek 12:21 - Hírextra

A határt átlépő minden gépjármű után környezetvédelmi adót kell fizetni, amely 10 eurótól (személygépkocsik és legfeljebb kilenc személy szállítására alkalmas kisbuszok) egészen 150 euróig (kamionok) terjed. A díjat minden járműre, tehát a montenegróiakra is kivetik. A podgoricai kormány előzetes becslése szerint mintegy 20 millió euró fog így befolyni az államkasszába.

A jövőben egy személy legfeljebb öt liter palackozott vizet, két liter alkoholmentes és egy liter alkoholos italt vihet be eredeti csomagolásban az országba. Átengednek még a határon fejenként egy kiló szárított zöldséget vagy gyümölcsöt, s egy kiló azonnali fogyasztásra alkalmas, elkészített ételt. Előírás azonban, hogy az élelmiszereket hűtőtáskában kell tartani, amennyiben a jármű, amelyben szállítják, nem légkondicionált.

A szigorítások megfigyelők szerint elsősorban a kis pénzű, otthoni élelmiszereket jól felpakoló turistákat fogják sújtani, akiknek a zöme eddig Szerbiából érkezett. Tavaly például a 8 milliós Szerbia minden huszadik lakója Montenegróban üdült - összesen 400 ezren.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását