2024. április 20. - Tivadar

Megalakult a szövetség

Megalakították pénteken Keszthelyen az Országos Alapellátási Szövetséget az önkormányzati döntéshozók, valamint az egészségügyi és szociális intézetek, illetve szakemberek érdekeinek közös képviseletére.
2008. április 25. péntek 16:52 - Hírextra

Hertelendy László, a keszthelyi alapellátási intézet vezetője, az új a szervezet létrehozásának kezdeményezője, az MTI-nek elmondta: az alakuló ülésen majdnem minden régióból, Nyíregyházától Keszthelyig, képviseltették magukat települések, mintegy másfél tucatnyian.

Az intézet vezetője emlékeztetett arra, hogy az alapellátás biztosítása az önkormányzatok feladata, az ezzel a területtel foglalkozók érdekeit pedig mostanáig nem képviselte önálló szervezet, holott az ellátandó feladatok a születéstől a halálig kísérik az embereket.

Az alapellátás szakmai kérdéseit egyébként az Országos Alapellátási Intézet fogja össze, melynek egyik fő célja a háziorvosi, házi gyermekorvosi, iskolaorvosi, védőnői szolgálatban és a betegeknek otthon nyújtott ápolási szolgáltatásban dolgozók mindennapi munkájához szükséges szakmai tudás, információ biztosítása.

Az intézet segíti az alapellátási szolgálatokat abban, hogy a lakosság egészségi állapotának javításában, a népességet leginkább veszélyeztető betegségek előfordulásának és a halálozásnak a csökkentésében eredményesek legyenek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását