2024. március 29. - Auguszta

30 együttes, 400 táncos

A magyar néptáncosok legrangosabb találkozóját rendezik péntektől Zalaegerszegen: a háromnapos országos kamaratánc-fesztiválon 30 együttes csaknem 400 táncosa lép színpadra - közölte Varga János, a fesztivál szervezője az MTI-vel.
2008. április 24. csütörtök 12:28 - Hírextra
A zalaegerszegi Keresztury művelődési központban élvonalbeli amatőr és hivatásos, kis létszámú, 8-12 tagú néptánc-együttesek adnak találkozót egymásnak.

Varga János beszámolt arról, hogy a versenyt néptánc és táncszínházi kategóriában rendezik meg. A táncművek komponálásánál a kiindulási alap a folklór, de ezen túl már a koreográfusok fantáziáján múlik a produkció sikere - tette hozzá a szervező.

Az első kamaratánc-fesztivált a zalai megyeszékhelyen 1965-ben Orsovszky István koreográfusnak, a Zala Táncegyüttes akkori vezetőjének kezdeményezésére rendezték meg. A magyar táncművészet sokat fejlődött az elmúlt 20-30 évben, ami a kétévente tartandó találkozónak is köszönhető: a fesztiválra ugyanis csak új produkciókkal lehet nevezni, ez pedig a koreográfusokat mindig újabb és újabb megoldásokra ösztönzi - mondta el Varga János.

Hozzátette: folyamatosan változik a táncanyagokról való tudás, a tánc technikája és koreográfiája. Természetesen vannak kevésbé sikeres, vagy éppen sikertelen produkciók is, mert az alkotók számtalan új megoldást találnak ki, de az előre vivő vonalak mindig itt bontakoztak ki - jegyezte meg a szervező.

A produkciókat szakmai zsűri értékeli, a hagyományoknak megfelelően a nívódíjon kívül néptánc és táncszínházi, szóló táncosi és zenei díjakat adnak át. A fesztivál vasárnap délelőtt a díjazottak gálaműsorával fejeződik be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását